Átrendeződhet a világ borpiaca

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmány szerint – értesült az Euronews.

Még nyitva van a tanyafejlesztési pályázat

Jövő év tavaszáig áll nyitva áll a Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett tanyafejlesztési felhívás. A VP6-7.2.1.4-17 kódszámú felhívás célja a tanyák infrastrukturális ellátottságának fejlesztése.

A bor születésének kezdete

Egy tökéletes palack bor születésének története a hegyen kezdődik el, a szőlőben. Ahhoz, hogy kitölthessünk és élvezhessünk egy pohár bort, gondoskodó kezekre van szüksége a szőlőnek. A szőlőültetvényben rejlő potenciál, a kedvező környezeti adottságok kiaknázásához évről évre szükséges a megfelelő munkaműveletek – metszés, tápanyag utánpótlás, növényvédelem, szüret - hatékony és körültekintő elvégzése.

Zöld „spanyolfal” az elsivatagosodás ellen

Ha most nem lépnek, Spanyolország 20 százalékát sivatag fogja borítani a 2100-as évre. Európa legkiszáradtabb övezetében most zöld sávokat építenek a klímaváltozás csapásai ellen.

3 milliót is érhet egy hektár szántó

Csökkent ugyan a lendület, de továbbra is az árnövekedésé volt a főszerep a hazai termőföldpiacon. Így már 2010 óta folyamatos drágulás jellemzi a hazai földeket, amiben a jelentős korlátozást hozó földforgalmi törvény 2014-es bevezetése sem hozott változást.

Hihetetlen sebességrekordot döntöttek traktorral

Megdőlt a világ leggyorsabb traktora által idén nyáron felállított, 166 km/órás sebességrekord – értesült az Agrárszektor.hu. Az új csúcs 217 kilométer óránként, a csúcssebesség pedig 247,5 km/óra.

Zászlók a húspultban

Nemzeti színű zászlócskával kell jelölni a sertéshús származását a húspultban a nagyobb boltokban – írja a storeinsider.hu egy friss agrárminiszteri rendeletmódosításra hivatkozva, mely 2020. január 15-én lép hatályba.

Kap pénzek csak 2023-ban?

Az agrárminiszter pesszimista becslése szerint legkorábban 2023-ban lesznek újra pályázati források az uniós Közös Agrárpolitika 2020-27-es kiírásiból. Addig azonban nem áll meg az élet, uniós alaptámogatások természetesen addig is lesznek és nemzeti programok is indulnak. Előre kell menekülni és beruházásokat indítani pályázatok nélkül is.