Készült: 2012. november 30. péntek

A bankok sokáig figyelmen kívül hagyták a mezőgazdasági cégeket gyengébb jövedelemtermelő képességük miatt. Mára viszont elismerik, hogy a többi szektorhoz képest ezek megbízhatóbb adósok. A gazdákhoz legközelebb a takarékszövetkezetek állnak – idén a legtöbb hitelt innen kapták. De a többi nagy bank is jelentős agrár portfóliót kínál.

A takarékok viszik a prímet

Több mint egyéves trend tört meg az idei második negyedévben a mezőgazdasági vállalkozások hitelállományának alakulásában. Ugyanis 2010 óta először nőtt érdemben a hitelfelvétel – derült ki az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) adataiból. A szektor hitelállománya az előző negyedévhez képest mintegy 13,3 milliárd forinttal növekedett, elérve így a 313,3 milliárd forintot.

Az elmúlt években a válság takarékoskodásra kényszerítette a vállalkozásokat, maguk a bankok is kormányzati intézkedések célpontjai váltak. Leállt a hitelezés, és vele az uniós pénzek felhasználása is. De ahogy Murphy mondja: ami elromolhat, az el is romlik. Nem halogathatók a beruházások sem a végtelenségig – és a hitelezés pangása a bankoknak se jó.

Ráadásul az agrárium finanszírozási oldalról viszonylag stabil ágazatnak mondható. Elvégre a gazdálkodók nem szívesen hagyják veszni a kemény munkával felépített gazdaságukat, és megtartó törekvésük legtöbbször eredményes is. A megkérdezett bankok mindegyikének palettáján megtaláljuk a Magyar Fejlesztési és Hitelbank kamattámogatott programjait, valamint a normatív (pl. területalapú) támogatások előfinanszírozását. Nem ezen múlik, hogy végül kapunk-e hitelt.

A bankok kockázatvállalási hajlandósága nagyban függ a tőkeerejüktől. Ez határozza meg, hogy milyen mennyiségű és minőségű fedezettel vállalják el egy mezőgazdasági üzem hitelezését. Előnyös lehet tehát egy nagy bank ügyfelének lenni. Persze a hitelcéltól, a futamidőtől és az ügyfél minősítésétől is függ, hogy mit fogadnak el fedezetként.

A különböző tevékenységek kockázati megítélése más és más, de elsősorban az ügyfél teljesítményének mutatói határozzák meg a hitelhez jutás feltételeit. Egy tőkeerős vállalkozás könnyebben jut hitelhez. A kis jövedelemtermelő képességű ágazatok – állattenyésztők – nehezebben kapnak pénzügyi segítséget, hiszen semmi sem garantálja a visszafizetést. Hacsak nem az Agrár-vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA), amely éppen az ilyen esetekben vonható be – némi kezesség-vállalási díj fejében. A hitelkihelyezések megoszlása pedig azt sugallja: az sem mindegy, mióta vagyunk ügyfelei a banknak, és mennyire tartanak minket személy szerint is megbízhatónak azok, akik a pénzről döntenek.

K&H

A K&H Bank hagyományos partnere a szektornak, a legnagyobb magyarországi agrárhitelező. Idén létrehoztak egy külön erre a területre specializálódott divíziót, az Agrár- és élelmiszeripari üzletfejlesztési főosztályt.

„Körülbelül 14 ezer ágazati ügyfelünk van, piaci részesedésünk az országos ágazati hitelállományból 19 százalékos” – közli Tresó István, a K&H Agrárfejlesztési főosztály vezetője. A banknál nem fedezeti érték alapján finanszíroznak, hanem a cég, a vállalkozás tevékenységét vizsgálják. A számviteli fegyelem az ellenőrizhetőség szempontjából nagyon fontos. Legalább két lezárt gazdasági év adataira van szükségük a cég megítéléséhez, ezért nem hiteleznek kezdő vállalkozásokat.

„A jól gazdálkodó, de kellő értékű fedezettel nem rendelkező vállalkozások hitelezésébe bevonjuk az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítványt. Így forráshoz juthatnak ezek a vállalkozások is” – említi Tresó István.

Az egyes ágazatok profittermelő képességét pedig termékpályák mentén igyekeznek megítélni. Az, hogy a termékpálya mekkora jövedelmet termel, a piactól függ, ugyanakkor egy pályán belül a jövedelem-felosztás aránya nagyjából állandó – érvel a szakember.

A K&H egyaránt kínál saját forrású (például forgóeszköz-finanszírozás, támogatás-előfinanszírozás, közraktári hitel, gépberuházások finanszírozása), illetve az MFB által kezelt hitelprogramokat. Jelenleg minden, az ágazatot érintő MFB programban részt vesz, emellett az Európai Befektetési Bank refinanszírozott forrása is elérhető náluk.

„Napjainkban saját termékeink közül legnépszerűbbek a rövid és hosszú futamidejű hitelek és a lízingkonstrukciók. Az MFB finanszírozású termékek közül pedig ilyen az Agrár Forgóeszköz Vis Maior Hitelprogram, illetve az MFB Beruházási Hitele. Partneri körünkben jelen van az ágazat minden szegmense. Nem ritka az olyan ügyfél, aki hat-nyolcféle terméket is igénybe vesz” – jegyzi meg Tresó István.

TakarékBank

A szövetkezeti hitelintézeti szektorban az idei első negyedévhez képest 2,2 százalékkal, mintegy 10 milliárd forinttal nőtt a kihelyezett hitelösszeg. Ez az elmúlt év végihez képest 10 százalékos emelkedés, de az esztendő egészére vetítve a 20–25 százalékot is elérheti. A szövetkezeti hitelek aránya a teljes agrárvállalati hitelállományból 17,8 százalék, ami az AKI által mért legmagasabb részesedés.

Az aszály miatti gazdálkodási problémák is szerepet játszhattak abban, hogy a TakarékBankkal együttműködő takarékszövetkezetek és hitelintézetek körében megugrott az agrárforgóeszköz-hitelállomány. Összege 11,8 milliárd forintról 13 milliárdra emelkedett – nyilatkozta november elején Egerszegi Ádám, a TakarékBank Takarékszövetkezeti üzletágának igazgatója. A bank tapasztalatai szerint nőtt az érdeklődés az agrártermelők likviditási helyzetét javító agrárkártyák iránt is. A pénzintézet által kibocsátott Gazdahitel-Gazdakártyák és Agrár Széchenyi Kártyák darabszáma idén szeptember végéig 2200-ra nőtt. A területalapú támogatások előlegének kifizetése december helyett már októberben megkezdődött. Ez kamatmegtakarítással járt azok számára, akik a támogatás banki előfinanszírozását kérték.

A TakarékBanknál elérhető a Magyar Fejlesztési Bank által refinanszírozott Agrár Forgóeszköz Vis Maior Hitelprogram is. Ez az irányadó bankközi euró­ka­mat­hoz kötött, de forint alapú – legfeljebb évi 5,221 százalékos kamatozású – hitellehetőség. A kedvezményes hitel iránti érdeklődés intenzitását azonban leghamarabb jövő év elején lehet felmérni, ugyanis az első kérelmek az előírt adminisztrációs teendők miatt csak ekkor érkezhetnek majd be.

OTP

Jelenleg az OTP Bank kb. 12 százalékos piaci részesedést mondhat magáénak az agrárhitelezésben. A bank az agrárvállalkozásoknál gyakran előforduló, váratlan kiadások – vagy a vevők késve fizetése – esetén saját Agrár és Vállalkozói Folyószámlahitelét ajánlja. Vagy pedig az államilag szintén támogatott Agrár Széchenyi Kártyát, amelyet az elsők között vezetett be. Forgóeszköz-beszerzésekhez a támogatás-előfinanszírozást vagy a hagyományos forgóeszközhitelt javasolják.

Azoknak, akik termőföldvásárlást terveznek, az OTP Birtokfejlesztési Hitel lehet jó megoldás. A hitel két év türelmi idővel vehető igénybe, így már az első törlesztőrészletet is az új terület gazdálkodásának eredményéből lehet finanszírozni.

Kamattámogatás jelenleg az MFB hitelkonstruk­ció­kon keresztül érhető el. Közülük a legkedvezőbbek az EURIBOR kamatbázishoz kötött forinthitelek, amelyek 1–2 százalék körüli kedvezményt jelentenek a saját banki forrású, BUBOR kamatbázison nyújtható forinthitelekhez képest.

A hiteligénylő minősítése során a bank megvizsgálja az ügyfél tőkeellátottságát, likviditását, jövedelmezőségét és adósságszolgálat-viselő képességét. A kis- és közepes méretű családi gazdaságok helyzete gyakran nehezebb – ők garanciaintézmények segítségével juthatnak forrásokhoz. Az állattartók helyzetét nehezítik a magas terményárak. Ez hatással van pénzügyi helyzetük alakulására is, ami a hiteligény elbírálásakor visszaüthet.

Budapest Bank

„Jelenleg portfóliónk 12–14 százaléka élelmiszer- és mezőgazdasági vállalkozás. A közeljövőben szeretnénk növelni a részarányunkat a mezőgazdaságban, bővíteni például az integrátori finanszírozást. Az elmúlt évekhez képest csökkent ügyfeleink hiteligénye, elsősorban a földtörvény tervezetének megjelenése után. Ez elbizonytalanodást hozott a beruházások terén” – tájékoztat Csürke József, a Budapest Bank vállalati üzletágának hitelezési és árazási vezetője.

A Budapest Bank Egyedi Növénytermesztési Hitelét a növénytermesztéssel foglalkozó integrációban termelőknek ajánlja. Ekkor a bank úgy ad a termelőknek hitelkeretet, hogy a kölcsön összegét közvetlenül az integrátornak fizeti ki. A hitel visszafizetése a termelési ciklushoz igazodva egy összegben történik meg.

A hitelnek köszönhetően az integrátor gyorsan hozzájut az értékesített anyagok és a szolgáltatások ellenértékéhez. A termelők pedig egyszerű, gyors eljárásban elbírált kölcsönt vehetnek fel anélkül, hogy külön fel kellene keresniük a bankot. A biztosítéki struktúra a termeltetési konstrukcióhoz kötött.

Beruházási és forgóeszközhitelek széles skáláját kínálja a gazdálkodóknak a bank, elsősorban a támogatott konstrukciókat. Ügyfeleikkel közösen dolgozzák ki azt a finanszírozási struktúrát, amely alkalmazkodik a vállalkozó hitel-visszafizetési képességéhez, és megfelelő likviditást nyújt ahhoz, hogy partnerei körében pontosan és kiszámíthatóan tudja fizetni kötelezettségeit.

Leányvállalata, a Budapest Lízing Zrt. kifejezetten agrárcégeknek – őstermelőknek, családi gazdaságoknak – is kínál megoldásokat: ilyen például az akár 0 százalékos önerővel igényelhető, áfa-visszaforgatással működő lízingkonstrukció vagy a törlesztési részletek szezonális visszafizetésének lehetősége. „Emellett új gépek finanszírozásánál elérhetővé tettük a 114./2008-as rendelet szerinti kamattámogatást mezőgazdasági termelőknek. Ez lehetővé teszi a futamidő alatt felhalmozott kamatköltség 50 százalékának visszaigénylését. A konstrukció zárt végű pénzügyi lízingben valósítható meg” – folytatja Csürke József. Véleménye szerint a termelő ágazat gondjait végső soron a feldolgozóipar gyengeségére és a magas áfára lehet visszavezetni.

MFB által refinanszírozott (kamattámogatott) hitelek

  • Új Magyarország Agrár Forgóeszköz Hitelprogram
  • Új Magyarország TÉSZ Forgóeszköz Hitelprogram
  • Új Magyarország Agrárfejlesztési Hitelprogram
  • MFB Agrár Forgóeszköz Hitelprogram
  • Agrár Forgóeszköz Vis Maior Hitelprogram
  • Beruházási/Projekt hitel
  • MFB Élelmiszeripari Bankgarancia Program

Részletek itt: www.mfb.hu

Megjelent a Haszon Agrár magazin januári lapszáma
Megjelent a Haszon Agrár magazin januári lapszáma