Trend FM
Készült: 2012. november 30. péntek

Európa hátat fordít a klímaváltozás elleni küzdelem egyik fontos eszközeként dicsőített bioüzemanyagoknak. Az első generációs termékek ellen ugyanis egyre szaporodnak a szakmai érvek. Csakhogy időközben sokmilliárd eurós és több tízezer embert foglalkoztató iparággá nőtte ki magát a bioüzemanyag-előállítás.


A közúti közlekedésben felhasznált üzemanyagok legalább 10 százalékának megújuló energiaforrásokból kell származnia 2020-ig – szól az európai irányelv. A 2008-ban megfogalmazott célkitűzés éveken át tartotta magát. Időközben csupán a 2010. évre szóló 5,75 százalékos arányt szállították le 4,2 százalékra annak tarthatatlansága miatt. Mindennek köszönhetően az EU – bár Brazíliához és Amerikához képest csak jó két évtizedes késéssel indította be saját programját – hamarosan közel 20 százalékát adta a világ bioüzemanyag-termelésének.

Az első generációs bio­üzem­anyagok jövőjéről először az élelmiszerárak drasztikus emelkedésekor gondolkodtak el. Nem mintha a bioüzemanyag-gyártók mohó nyersanyag-igénye lenne ennek oka, de tény, hogy a gyártás alapanyaga élelmezési célokat is szolgáló növény. Az EU-ban jellemzően biodízelt készítenek repce- és napraforgómagból. Repcéből Európa már most is 2,2–3 millió tonnás importra szorul (ez szükségletének 11–13 százaléka). A szántóföldek mennyisége pedig véges, azaz a bioüzemanyag- és az élelmiszeripar egymás konkurensei.

Még 2007-ben az EU igyekezett úgy feloldani ezt a problémát, hogy az ugaroltatott területek jelentős részét, mintegy 4,7 millió hektárt újra művelésbe vont. Ez mindössze 4 százalékkal növelte meg a rendelkezésre álló szántóterületet. Miközben a jelenlegi technológiákkal a 2020-ra kitűzött célérték teljesítéséhez az összes szántóföld mintegy ötödén kellene bioüzemanyag előállításához szükséges nyersanyagot termeszteni. A 2020-as célkitűzések betarthatóságát már az is megkérdőjelezi, hogy a benzinbe kevert bioetanolt (E85) tankolni képes autók száma a tagállamok többségében jelenleg igen csekély. Az Európai Bizottság Energetikai és Közlekedési Főigazgatóságán végzett számítások szerint 2020-ig a járművek és a benzinkutak erőltetett ütemű átállítása esetén sem érhető el a hét százalékos bioüzemanyag-használatnál kedvezőbb arány.

Mára a környezetvédelmi előnyököket is támadják. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete a bioetanol részarányának csökkentését javasolta az üzemanyag-felhasználásban. Véleményük szerint annak előállítása nagyobb környezeti terheléssel jár, mint amennyire kedvező hatást gyakorol a károsanyag-kibocsátásra. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Nyugat-Európában gyakran nem „zöldmezős” üzemekben, hanem régi, rossz korszerűségi mutatójú cukorgyárakban készül az etanol. Az EU egyelőre a könnyebb utat válaszja: inkább az előírásokat módosítgatja, semmint korszerűsítésre kényszerítse bioüzemanyag-gyárait.

Újabb célok

Az Európai Bizottság energiaügyi és klímavédelmi biztosainak októberben napvilágot látott előterjesztése szerint az élelmiszernövényekből készülő bioüzemanyagok arányát öt százalékban korlátoznák a korábban tervezett 10 százalékos célérték helyett. Emellett megakadályoznák a magas természeti értéket képviselő földterületek ilyen célú művelésbe vonását. Induló gyáraktól elvárják, hogy az előállított bio-üzemanyag 60 százalékkal kevesebb üvegházhatású gázkibocsátást eredményezzen, mint fosszilis versenytársa. Viszont a régi gyárakra öt évig még az eredeti szabályozás (35 százalék) áll.

A Bizottság a továbbiakban kizárólag olyan második vagy harmadik generációs bioüzemanyag előállításához biztosítana támogatást, amelyek nem jelentenek konkurenciát az élelmiszer-termelésnek, és teljesíteni tudják a fenti kritériumokat. Ilyen lehet a mezőgazdasági és egyéb hulladékból (állati zsiradék, fáradt olaj) vagy algából előállított biodízel, a cellulóz alapú bioetanol, illetve részben az enzimes eljárással kinyert biobutanol. (Az algából való olajtermelést újabban vízigényessége miatt támadják.)

A gond csak az, hogy ezek a technológiák még messze vannak attól, hogy a gyakorlatban is tényleges megoldást jelentsenek. Az első generációs bioüzemanyagok viszont nehéz lesz támogatás híján bizonyítani a versenyképességüket. S bár a bizottsági javaslat nem érinti a tagállamok azon jogát, hogy saját pénzbeli ösztönzőikkel továbbra is támogassák ezek gyártását és forgalmazását, ajánlásuk szerint 2020-ig érdemes fokozatosan leépíteni őket.

A magyar kormánynak idejekorán észébe jutott ez a megoldás. (Vagy a költségvetési lyukak voltak túl nagyok, vagy az olajlobbi túl erős.) A korábban jövedéki adómentességet élvező E85 (benzinnel kevert bioetanol) adótartalmát tavaly nyáron 40, majd idén év elején újabb 30 forinttal megemelték. A bioetanol benzinhez viszonyított árelőnye így nagyjából el is tűnt. Maradt ugyan egy 50–70 forintos differencia a két üzemanyag között, csakhogy az E85 kisebb energiatartalma és az ebből eredő többletfogyasztás miatt anyagilag rosszabbul is járhatunk, ha ezt tankoljuk. Válság idején pedig fanatikus környzetvédőnek kell lenni ahhoz, hogy más megfontolás is érvényesüljön.

Mi lesz a gyárakkal?

A termények drágulása a bio­üzem­anyagok gyártását egyre kevésbé teszi gazdaságossá. Ha csak az alapanyagok árát tekintjük, akkor ez igaz is lehet. Egyes számítások szerint a kőolaj jelenlegi (mintegy 115 dolláros) ára mellett nagyjából 170 eurós tonnánkénti gabonaár esetén kifizetődő a bioüzemanyagok gyártása. A párizsi árutőzsdén viszont a búzát 260, a kukoricát pedig 250 euró körüli áron jegyezték az utóbbi hónapokban. Az elemzők szűkös kukoricakészlettel és magas értékesítési árakkal számolnak.

Az, hogy megéri-e etanolt gyártani belőle, nemcsak a kukorica árától függ. Egyrészt fontos a kőolajhoz viszonyított pozíciója. Talán ezért is dolgozik annyit az olajlobbi azon, hogy piaci viszonyok közé helyezze vetélytársát, és minden támogatást leépítsen mellőle. Másrészt függ a végtermékek értékesítési árától is. Végtermék a melléktermékként számon tartott DDGS (szárított gabonatörköly) is, ami éppen napjaink takarmányhiánya miatt jó áron kél el. A melléktermék mennyisége eléri a főtermék mennyiségének 90 százalékát, azaz ezeket a gyárakat akár takarmánygyártóként is aposztrofálhatnánk.

Az utóbbi néhány évben komoly fejlesztések történtek a hazai bioetanol-iparban. Dunaföldváron ez év májusában adták át azt a 40 milliárd forintból épült üzemet, amely fél millió tonna kukorica felvételére képes. Az itt előállított üzemanyag teljes egészében exportra megy, de eközben a hazai beszállítóknak és munkavállalóknak biztosítanak megélhetést. (A magyarországi gyártók szinte kizárólag exportra termelnek, mert a hazai igények fedezésére korábban hosszú távú szerződés köttetett egy külföldi beszállítóval.)

Magyarország számára fontos szempont, hogy diverzifikálni tudja energia-beszerzését, ez pedig nem képzelhető el megújuló energiaforrások nélkül. A kormány jelen pillanatban a biomassza-tüzelésben és a geotermikus energia használatában látja a megoldást.

Küzd az etanolgyár

Reng Zoltán, a dunaföldvári bioetanol-gyárat építtető és üzemeltető Pannonia Ethanol Zrt. vezérigazgatója szerint a bioüzemanyagokkal szemben felerősödő ellenérzések szándékolt félremagyarázásából fakadnak. A bioetanol elleni legfőbb érv az élelmiszerárak emelkedése. Csakhogy a terményárakat a műtrágya és az energia költsége, illetve a kereslet-kínálati viszonyok határozzák meg. Ehhez a bioüzemanyag-gyártóknak pedig vajmi kevés köze van – érvel. Sőt, a piacon való megjelenésük inkább stabilizálta az amúgy hektikusan mozgó árakat. A vezérigazgató kétli, hogy a bioüzemanyagok alkalmazásával csak literenként 20–25 százalékkal csökkenthető az üvegházhatású gázok kibocsátása. Felhívja a figyelmet, hogy emisszió szempontjából nem mindegy a gyár korszerűségi mutatója sem. Ebből a szempontból a dunaföldvári kiemelkedően jó.

Ami pedig a termőföld korlátozott mennyiségét illeti, nálunk a kukoricából általában felesleg van. Termésátlaga alatta van annak, ami potenciálisan a növényben rejlik (gondoljunk az amerikai átlagokra). Vagyis jelentős tartalékok állnak rendelkezésre. De nem csak nálunk, Romániában is óriási potenciál rejlik. Vagyis a kukoricából nem várható az etanolgyártás miatt hiány – mutat rá Reng Zoltán.

Európa későn ébredt

A bioüzemanyagok előállítása terén az öreg kontinens csak jókora lemaradással követte a világtrendet. Brazília és Amerika ugyanis már a ’70-es évek második felében – leginkább az 1973-as olajválság tapasztalataiból kiindulva – elindította a maga bioetanol-programját, míg az Európai Unió csak a ’90-es évek közepén. Akkor is elsősorban az éghajlatváltozás okozta problémákra hivatkozva kezdtek el foglalkozni a kérdéssel.

A bioüzemanyag népszerűségéhez hozzájárult a környezetvédelmi szempontok mellett a fosszilis energiahordozók árának permanens emelkedése, a készletek csökkenése, Európa erős importfüggősége és az olajtermelő országok politikai instabilitása is. Emellett olyan problémák megoldására is adekvát válasznak tűnt, mint a gabonafélék túltermeléséből fakadó feleslegek felszívása – vagy a vidéki munkanélküliség enyhítése.

Bár a bioüzemanyag alkalmazásának előnyei egyértelműnek látszottak, a 2020-ra kitűzött célokat megfogalmazó irányelvre 2003-ig kellett várni. A célkitűzések megkérdőjelezésére pedig mostanáig.

Takarék

Megjelent a Haszon Agrár magazin szeptemberi száma
Megjelent a Haszon Agrár magazin szeptemberi száma
https://www.opten.hu/