Készült: 2012. október 17. szerda

Vajon véletlen, hogy az amerikai gengszterfilmekben a leszámolás helyszíne gyakran egy vágóhíd? A laikus is látja, hogy a sertéshús és a kenyér körül túl sok érdek csap össze, ez a két termék valahogy sosincs helyén a piacon. Maguk a termelők főleg azt érzékelik ebből, hogy bármekkora a költségük – és bárhová értékesítenek –, folyton csak „pozitív nullában” vannak. Ügyeskedés nélkül vajon a húskereskedelemben nem boldogul az ember?


Nálunk csak azok a feldolgozók és vágóhidak érvényesülnek, amelyek Budapest közelében működnek. Ott van még pénz combra is, nemcsak a húsos csontot meg a körmöt viszik az emberek” – utal az országos pénztelenségre egy orosházi kisvágóhíd vezetője. A Békés megyeiek napi száz sertést tudnak vágni, darabolni, de kapacitásukat nem használhatják ki teljesen. Mint ahogy a „nagyok” sem.

A Debreceni Csoport Kft. tavalyi vesztesége 1,4 milliárd forint volt. A Kométa Zrt. 1,1 milliárd mínusszal zárt, míg a Pick Zrt. 2,7 milliárddal. A takarmányárak 2010-ben megindult növekedését tavaly érezte meg a húsipar, amikor ezt nem tudta beépíteni az értékesítési árakba. A mostani gabonaár-ugrás jövőre végleg térdre kényszerítheti az ágazatot – hacsak addig nem avatkozik be a kormány, amire kicsi az esély.

Nemzetgazdasági szempontból kiemelt üzemnek lenni nem túl hízelgő dolog, főként, ha a titulust – ahogy ez a Gyulai Húskombinát Zrt. vagy a Kapuvári Húsipari Zrt. esetében történt – csak a felszámolás követi. Szó, ami szó, az egyedi megmentő akció most már kevés is lenne. Arra pedig ne számítsunk, hogy a piac „spontán” megoldja a problémát. A bolti árnövekedés ugyanis már elérte a lélektani határt.

Mindenkinek nehéz

Sok szidalmat kapnak a sertéstartók a nyugatinál rosszabb termelési mutatóik miatt. De ne feledjük a tényt: a helyzet sokkal reménytelibb lenne, ha az Európában rekord magasságú áfa nem fojtaná le a fogyasztást. Az osztrákok például – akik fizetésüknek csak 14 százalékát költik élelmiszerre – csupán tíz százalék áfát fizetnek az élelmiszerért, és a termék nem drágább, mint nálunk. Vagyis a termékpálya alsóbb részén helyből 17 százalékkal többet kérhetnek az áruért, mint idehaza. A fogyasztót az se vágja földhöz, ha jó patriótaként kizárólag osztrák terméket vásárol.

Nálunk viszont a napi túlélés reményében mindenki úgy ügyeskedik, ahogy tud, vagy megelégszik a „pozitív nullával”. A 430–440 forintos élősertésből nem származik nyeresége sem a termelőnek, sem a vágóhídnak, de még a feldolgozónak is bajosan. A mérethatékonyság elvileg megoldás lenne – így van minden országban –, nálunk azonban nagynak lenni is nehéz.

Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke szerint a vágás annyira minimális hozzáadott értéket teremt, hogy nagy kapacitások nélkül nem versenyképes. Az, hogy nálunk a nagy cégek ennyire nehezen boldogulnak, ellentmond a gazdasági törvényszerűségeknek, és legalábbis feltételezi a kreatív adóelkerülést. Mivel a nagy cégek nem tudják eltüntetni a bevételüket, a kicsik versenyelőnyben vannak, ami egy kontraszelektív folyamatot eredményez.

Külföldre rizikós

Bármennyire kreatív is a cég, azért a trükközés kockázatokkal jár, és maguk az érintettek is szívesebben vennék, ha nyugodtan alhatnának. „Értékesíthettünk volna Romániába is élősertést, de ott papír nélkül szeretik átvenni az árut. Később derült ki, hogy aki a kiszállítást végezte, nem fizette be az áfát. Nem hiányzik, hogy ezért a NAV utánunk nyomozzon” – hangzik el Békés megyében.

Barna Zoltán, a tót­kom­ló­si Pig­in­veszt Kft. vezetője sem szeretne a külföldi értékesítések miatt a NAV fókuszába kerülni. „Árfolyam függvényében jobb árat tudnak kínálni a szlovákok. Ma nettó 430 forintért értékesítek itthon, kifelé másfél euróért mehetne az állat. Ez nekem túl kis nyereség. Azonkívül nem szerencsés dolog a NAV látókörébe kerülni. Folyton gyanakodnak, hogy feketézik az ember. Nekem szükségem van az értékesítésből származó áfára, hiszen a takarmányért is áfástul fizetek. Így inkább itthon adok el kisvágóhidaknak. Azok 15 napra fizetnek, olykor hamarabb is, ha szükségem van rá. Egymásra vagyunk utalva, segítünk a másikon.”

Végh Zsolt, aki 1700 kocás teleppel rendelkezik Zala megyében, a következő fél évre 500 forintos felvásárlási árakkal kalkulál. A Végh Farm Kft. tavaly óta saját húsáruházat is működtet, ahol hetente több mint 20 sertést értékesítenek. Tervei közt szerepel a teljes hízóállomány feldolgozására alkalmas vágókapacitás kiépítése. Ő a boldogulás kulcsát az igényes termelésben és a helyi értékesítésben látja.

Kié a minőség?

A nagyobb vágóhidak és húsfeldolgozók „tisztán” működnek, és képesek kiszolgálni a Lidl vagy az Aldi igényeit. De csak azokét – veti szemükre egy kisvágóhíd tulajdonosa. Szerinte a nagy cégek olyannyira az olcsóságra törekszenek, hogy a végeredmény minden lesz, csak nem minőségi. Amikor a végfelhasználónak – akár kifőzde, diákétkezde vagy multilánc – mindegy, miből készül az ebéd, csak olcsó legyen, addig a húsosok is a mennyiséget célozzák meg a minőség helyett.

„Mi a 90-es években döntöttük el, hogy nemcsak felvásároljuk a sertést, de vágjuk is. Most egy hűtőkamrához nyertünk pályázatot, emiatt 2013-ig tartanunk kell a dolgozói létszámot. Pedig már ma csökkenteném” – meséli a kis vágóhíd vezetője. „A nyesedéket olcsón adjuk el, ahelyett, hogy feldolgoznánk. De attól tartok, az Alföldön a minőségnek nem lenne keletje. Mi kórházaknak, diákétkeztetőknek, húsboltoknak és néhány kisebb feldolgozónak értékesítünk. Szerintem csak a kisebb feldolgozóknak keletkezik némi nyereségük ebben a szakmában. Nekik is csak akkor, ha Pest közelében vannak, és a tömeges kínálattól eltérő minőséget termelnek.”

Éder Tamás viszont úgy vélekedik, a kis vágóhidak és feldolgozók egyetlen előnye a rendszer rossz működéséből ered. Ha a piac összes szereplője olyan átlátható lenne, mint a nagy húsipari cégek, akkor nem a kicsiknek állna a zászló.

Fizetési morál

A termelők ma a kis-közepes sertésátvevőkkel szeretnek üzletelni. Előnyük többek között az, hogy 15 napra, vagy akár hamarabb is fizetnek. A rugalmasság függ persze a leszállított mennyiségtől és attól, hogy mennyire szoros az ismeretség.

A nagy vágóhidak és feldolgozók viszont csak 30–60 napra teljesítik fizetési kötelezettségüket. Ha egyáltalán teljesítik – mert a mai világban sajnos már ebben sem bízhat az ember. „Két éve még az Alföldi Sertés Értékesítő és Beszerző Szövetkezet tagja voltam, de több dolog sem stimmelt, ezért kiszálltam” – meséli a tótkomlósi Piginveszt Kft. vezetője. Barna Zoltán cége mintegy 50 másik vállalkozással egyetemben azért szállt be a BÉSZ-be, hogy olyan volumennel jelenjenek meg a piacon, ami meghátrálásra kényszeríti a vágóhidakat. Havi 600 ezer hízóval tényleg jó tárgyalási pozíciót értek el. A BÉSZ kereste meg számukra az értékesítési lehetőségeket, eközben ide-oda elkalandozott, így jutott el a Délhús Zrt.-től az azóta felszámolásra került Kapuvári Húsipari Zrt.-ig, ahol – ki tudja miért – jobb árat kínáltak.

Abba a „vonzó” csapdába esett a beszerzési szövetkezet, hogy nemcsak gondatlanul válogatta meg nagyot ígérő partnereit, de önmaga is igyekezett extra fizetési határidőkkel kedveskedni beszállítóinak. Forgóeszközhitelt vett fel azért, hogy ne 30, hanem 15 napra fizethessen nekik, mindehhez pedig kezességvállalást kért a tagoktól.

„Lehet, hogy egy Hage Zrt.-nek ez nem probléma, de én rosszul éreztem magam ebben a helyzetben. Hiába az egy tag, egy szavazat elve, nekem úgy tűnt, voltak köztünk egyenlőbbek is. Négy hónap után kiszálltam a szövetkezetből” – összegzi tapasztalatait Barna Zoltán. Cége havi 1000–1200 príma hízót bocsát ki, amit most kis- és közepes vágóhidaknak értékesít.

Azóta a körbetartozások olyan jellemzővé váltak az ágazatban, hogy az Alföldi BÉSZ is csak 60-70 napra egyenlíti ki tartozásait.

Áfacsökkentés vagy fordított áfa?

A piac bármelyik szereplőjénél kérdezünk rá, mi lehet ebben a szorult helyzetben a megoldás, elsőként az áfacsökkentést említik.

Ugyanis a végfelhasználó gyenge fizetőképességéből eredően az árnövelésnek nincs perspektívája. A bruttó ár tehát többé-kevésbé fix, nyereségre szert tenni így csak a nettó és a bruttó ár közötti játéktér kihasználásával lehet.

A gabonakereskedelemben bevezetett fordított áfa sem lenne rossz gondolat, ha nem 70 napra fizetné vissza a takarmányra kiadott áfát a NAV. „Ez nekem így 70 milliómba kerülne, amibe tényleg bele lehet bukni. Ha kapnánk rá valami garanciát, hogy havonta visszautal az adóhivatal, el tudnánk viselni az áfamentes értékesítést. Ettől ugyanis valóban tisztulna a piac” – kommentál Barna Zoltán.

„Én eléggé furcsa híreket hallottam erről” – mondja a kisvágóhíd tulajdonosa. „A félsertésre fordított áfát, a darabolt sertésre viszont normál forgalmi adót érvényesítenének. Ez pedig visszaélésre adna okot.” Az értesülés helyes: az előterjesztés szerint csak élő sertésre és félsertésre vonatkozna a fordított áfa. A darabolt sertés ugyanis már végterméknek minősül, amire az uniós szabályozás miatt nem lehet bevezetni a fordított áfát.

A húsiparosokat képviselő Éder Tamás úgy véli: fordított áfával nem csökkenthető az eleve adóelkerüléssel forgalmazott mennyiség. Egyrészt az átláthatóságot kellene minden szereplőtől megkövetelni, másrészt egy kisebb áfával elvenni az ügyeskedők kedvét a fölösleges kockázatvállalástól. A kis áfa egyben teret nyitna a nagyobb nettó árak előtt – és végre levegőhöz jutna maga a termelő is.

Éder Tamás szerint ha ez nem történik meg – és a kereskedelem csak vonakodva hajtja végre a szükséges árnövelést –, sok olyan kapacitást elveszíthetünk, amire egyébként szükségünk volna. Mivel versenytársaink nagyobb tartalékokkal rendelkeznek nálunk, abban is biztosak lehetünk, hogy a bezáró hazai húsipari cégek helyére lesz külföldi jelentkező. Itt az ideje, hogy kiderüljön, mennyire patrióta a magyar kormányzat.

Takarék