A papírmunka terén nem túl otthonosan mozgó gazdák körül pillanatok alatt megszaporodtak a pályázatíró cégek. Mára azonban itt is letisztultak a frontok, a talpon maradottak közül az egyik leg­ismertebb társaság, az EMVA Kft. ügyvezetőjét, Keszthelyi Krisztiánt kérdeztük.

A tervek szerint már 2009-től olyan támogatási rendszer lép életbe, amely eladhatatlan termékek előállítása helyett inkább a piaci keresletet helyezi a középpontba.

Környezetkímélő, műveletszám-csökkentő talajműveléssel a gazdák nem egyszerűen kímélik, hanem egyenesen vastagítják a pénztárcájukat. Már közel 16 ezren tőzsdéznek a korszerűbb termelési technikák révén megtakarított szén-dioxid-kibocsátással, és nyernek belőle több tízmillió dollár pluszjövedelmet a mezőgazdaságban. Persze nem nálunk, hanem Amerikában.

Erőszakosabb időkben erőszakosabban védekezhetünk a támadással szemben ? legalább is ezt sugallja több jogszabálymódosítás. A polgári törvénykönyvben szélesítenék a megtámadottak ?arányos védekezésének? jogát, a mező- és erdőőrök bátrabban használhatnák fegyverüket. A tolvajok azonban többnyire csendben, kis tételben dolgoznak: őket sem rajtakapni, sem feljelenteni nem lehet.

A falusi szállásadó tevékenység évi 800 ezer forint árbevételig, a falusi és agroturisztikai tevékenység évi 400 ezer forintig adómentes. Ha mindkét szolgáltatást nyújtjuk, akkor a kettő együtt 1,2 millió forintig élvez adómentességet, attól függetlenül, hogy melyik tevékenységből mennyi volt a bevétel.

Korlátlan profit korlátozott veszteséggel ? a pénzügyi válság hatására meredeken zuhanó árfolyamok, megfeleződő vagyonok időszakában ez különösen csábító lehetőség. Az opciók ? némi díj leszurkolása után ? éppen ezt a lehetőséget kínálják bárkinek.

Hazánkat pár éve átszövik a Leader-csoportok, önálló expójuk is van. A vidékfejlesztés aranybánya, és akié a pénz, azé a hatalom. Ki, mire használja? Az alábbi írás a szerző pályázóktól, pályázatíróktól származó információin alapul. Megállapításai az ősszel újrainduló ?III. tengelyes pályázatoknál? hasznosíthatók.

Autó, lakás, árukészlet, komplett cég ? a válság hatására egyre többet árvereznek a bankok, lízingcégek, az APEH. Aki nem tudja fizetni a hitelt, fél-egy évig alkudozhat a hitelnyújtóval. Aki viszont vállalkozó kedvű, van pénze vagy hitelképes, olcsón vásárolhat és megalapozhatja vele a jövőjét.

Többet és olcsóbban kölcsönözhetnek a krízisben a hazai lízingcégek a bankoknál. A lízing nemcsak a vagyon eltitkolására jó, de a kedvező adózás, a nagyobb biztonság és a rugalmas elbírálás miatt egyre több magánszemélynek és kisebb vállalkozásnak jelent szinte egyedüli lehetőséget a ?bevásárlásra?.

Idén a hírek szerint június 15. és július 15. között lehet újra megpályázni a fiatal gazdálkodók induló támogatását. Ez az időpont lehetőséget ad a végzősök számára is, éppen csak forrásból jut nagyságrendileg kevesebb, mint tavaly. Miközben a tavalyi nyerteseknek tovább könnyítik a dolgát, idén sokan csak a ?fiatal gazda minőséget? nyerhetik el.

A válság ellenére változatlan az Európai Unió szándéka, miszerint a felhasznált energia mintegy húsz százalékát megújuló forrásból fedezné. A cél magyar megvalósításának akadálya jórészt a bürokrácia.

A lovas társadalom nem szegény és egy kicsit hiú is. Adnak arra, hogy versenylovaik ? és önmaguk is ? egyedi kényelemben utazzanak.

Kis hazánkban könnyen megbolydítja a gabonapiacot akár tízezer tonna gazdára találása is, a kereskedők azonnal ?be reagálnak?. De a gazdákat sem ejtették a fejükre. Ha nem is élnek az intervencióval, azért tudnak erre hivatkozva magasabb árért reklamálni.

A tavalyi bő termés mégsem talált olyan gyorsan és olyan jó áron gazdára, mint azt a 2007-es év után sokan remélték. A kivárással sokan eltaktikázták magukat. Most az exportőröknek áll a világ.

Megjelent a Haszon Agrár magazin januári lapszáma
Megjelent a Haszon Agrár magazin januári lapszáma
eladó szántó