Közellenségek az üvegházban
Készült: 2012. november 30. péntek

Hosszú évek óta termeszt kígyóuborkát Goron Zsolt a román határ közelében, Méhkeréken (Békés megye). Enyhe fűtésű növényházi hajtatást végez, ami március közepi vagy végi ültetést enged meg. Kordonos műveléssel 1,5 növény/m2-rel számolnak. Az állomány felszámolása november közepén következik be.


„A növényházban nemcsak a kultúrnövénynek biztosítunk kedvező feltételeket, hanem sok kártevő és kórokozó fajnak is” – hívja fel a figyelmet Zsolt. A növényházak kártevői között meghatározóak a melegkedvelő, polifág fajok. Talajos termesztés esetén a földből jövő fenyegetést jelentenek a gyökérgubacsképző fonálférgek (Meloidogynidae). Ilyen ideális körülmények között fejlődésük folyamatos. A növény gyökerét támadják, szájszuronyukkal szurkálják a sejteket, ettől a gyökereken gubacsok képződnek. A növények gyengén fejlődnek, a föld feletti részek hervadnak, a növekedés visszamarad, a termés csökken.

A kártevő terjedhet szaporítóanyaggal, termesztőközeggel, művelőeszközzel és öntözővízzel is. A fagy télen elpusztítaná, de kérdéses, hogy a talaj kellőképpen áthűl-e ehhez. Mivel Goron Zsolt monokultúrában termeszt, így a fonálférgekre fokozottan figyel. Minden évben talajfertőtlenítést végez. A kultúra ültetése előtt eredményes a Basamid G, a Nemathorin 10 G. Ültetést követően pedig a Vydate 10 L.

Jó alany kell

Az uborka hőérzékeny. Ha a gyökér hőmérséklete 15 °C alá csökken, akkor gyökérvesztés lép fel. Ez terméselrúgáshoz vezet, és a növény fogékonyabb lesz a betegségekre. A megoldás: ellenálló alany és nemes fajta. Oltással kiválthatjuk a kígyóuborka érzékeny gyökerét egy jóval ellenállóbbra, így a termésbiztonság mellett magasabb lesz a terméspotenciál is. A Strongtosa F1 alany kiválóan alkalmas fűtetlen körülmények közti felhasználásra, ahol a talaj és hőmérsékleti viszonyok eltérnek az optimálistól – állítja a termelő.

Ez az alany erőteljes gyökérzete miatt 8–9 °C talajhőmérsékletig is károsodás nélkül ellátja a növényt. A monokultúra miatt kialakult talajuntságon is segít, stressztoleranciája miatt több terméssel számolhatunk. Az erőteljes gyökér pedig a fonálférgekkel szemben jelent toleranciát. A ráoltott Grendel F1 nemes kitűnő termést hoz, ami lisztharmat- és peronoszpóra-ellenállósággal párosul.

Kártevők

„Az üvegházi molytetű (Trialeurodes vaporariorum) hatalmas károkat képes okozni” – figyelmeztet Zsolt. Egy határozatlan nemzedékszámú, üvegházi kártevőről beszélünk, melynek nősténye a legzsengébb levelek fonákjára petézik. A kikelő lárvák tüstént a leveleket szívogatják. Az így elvont tápanyag egy részét mézharmatként a levelekre és a termésre ürítik. A rajta megjelenő korompenész csökkenti az asszimilációs felületet, fertőzéseknek nyit utat, és a termés minőségén sokat ront. A megtámadott levelek a szívogatástól elhalványulnak, majd lehullnak.

Legfőbb védekezés ellene a megelőzés. Növényvédő szerek közül használjuk a növekedésszabályozó Admiral 10 EC-t. Továbbá az Actara 25 WG is hatékony, gyors kezdeti hatása akár 2–3 hetes tartamhatással is párosul. A Chess 50 WG hatóanyaga jóllakottságérzetet kelt, ezért a rovar nem táplálkozik, és 2–3 nap után éhen hal. Hatástartama 2–3 hét. A Sanmite 20 WP pedig mitokondriális légzésgátló, kontakt, taglózó, de hosszú hatástartamú. Az összes fejlődési alak (tojás, lárva, nimfa, imágó) ellen használható.

Jellemző növényházi kártevő a közönséges takácsatka (Tetranychus urticae). Száraz, meleg klímán érzi jól magát. A lomblevelek megjelenésétől a tenyészidőszak végéig veszélyt jelent. A levelek fonákján pókhálószerű szövedék jelenik meg. Szívogatásától a levelek az érközökben sárgulnak, alakjuk torzul, befelé sodródik. Csökken az asszimilációs felület, a növény visszamarad.

Az első tünetek zömmel a fűtőcsövek és a meleglevegő-befúvók környékén jelennek meg. Védekezni a hőmérséklet és a páratartalom szabályozásával lehet. Kémiai védekezésre az uborka gyakori szedése miatt csak a termésszedés megkezdéséig van mód. Kiváló tojás-, lárva- és nimfaölő hatással rendelkezik a Nissorun 10 WP atkaölő szer. Takácsatka ellen is hatékonyan alkalmazható a már említett Sanmite 20 WP. Hajtatásban elsősorban takácsatkák ellen nyújt védelmet a Vertimec 1,8 EC felszívódó rovarölő szer.

A hajtatott uborka jellemző kártevői közt vannak a levéltetvek, közülük az uborka-levéltetű (Aphis gossypii) a legjelentősebb. Kártétele kezdetben nem feltűnő. Az uborka fiatal hajtásain, a levelek fonákján szívogat. A károsított levelek törpülnek, a növekedésben visszamaradnak. Goron Zsolt szerint a levéltetű megjelenése eseti betelepülés, csak néha kell számolni kártételükkel, de akkor is könnyű védekezni ellenük.

Ez a levéltetvek által terjesztett növényi vírusok miatt is döntő. Az említett Actara 25 WG és Chess 50 WG levéltetvek ellen eredményes. A Mos­pi­lan 20 SP is javasolt – ez felszívódó (szisztemikus) rovarölő szer, rendkívül hosszú hatástartammal.

A tripszek is vírusvektorok. A hajtatott uborka jelentős kártevője a nyugati virágtripsz (Frankliniella occidentalis). Kártétele a levélen és a kötődött termésen jelentkezik. A levélen a lárvák és az imágók szívogatása következtében ezüstös elszíneződés (klorofill-elhalás) látható. A növény a párologtatást nem tudja szabályozni, kondíciója leromlik. Jól fűtött növényházban nagy kárt képes okozni. Hőmérséklettől függően egy nemzedéke 2,5–3 hét alatt kifejlődik. Csapdázása kék színű ragacslap segítségével történhet. A védekezés alapja a kártevőmentes szaporítóanyag. Megjelenésekor azonnal védekezni kell, neonikotinoid (Vertimec 1,8 EC) vagy piretroid (Sumi-Alfa 5 EC) felhasználásával.

Kórokozók

A növényházi kártevők mellett a hajtatott uborkát számos kórokozó is fertőzheti. Legjelentősebb az uborka mozaik vírus (Cucumber mosaic virus – CMV), ez egy polifág faj. Levéltetvek viszik át egyik növényről a másikra. Előbb sárga foltok jelentkeznek a levélen, majd tipikus mo­zaik­foltok, apró nekrózisok. A levelek hullámosak, deformáltak lesznek, míg a levélnyél és az inda törpül, a tövek fejlődése visszamarad. A termés apró és dudoros. Védekezni a vírusátvivő levéltetvek ellen lehet, illetve CMV-ellenálló fajtákkal.

Az uborka legveszélyesebb betegsége az uborka-peronoszpóra (Pseudoperonospora cubensis), amely már palántakorban is felléphet. Tünetek csak a levélen jelentkeznek: a színén erekkel határolt, szögletes foltok láthatók. Kezdetben a foltok klorotikusak, később megbarnulnak, összeolvadnak. A levél fonákán gyér lilásszürke bevonat látszik. Fertőzési források a beteg, lehullott levelek, illetve távoli állományokból érkező szaporító képletek.

A kórokozó hőigénye alacsony, 5–15 °C. Védekezhetünk a páratartalom szabályozásával, az állomány ritkításával (levelezés), illetve kémiai növényvédő szerekkel. Kiültetéskor kontakt, míg a hajtásnövekedés idején szisztemikus szerekkel tudjuk leküzdeni (Aliette 80 WG, Amistar, Bravo 500). A lombtrágyázás fokozza a védelem hatékonyságát.

Napjainkban már nem jelent különösebb gondot az uborkalisztharmat, súlyos károkat képes viszont okozni az uborka botritiszes betegsége (Botrytis cinerea). Ez mindig a virágokon, a szirommaradványokon telepszik meg előbb, és 15–16 °C-on terjed leggyorsabban. A termésen a kocsány felé terjedő, vizenyős rothadás látható, a termés teljesen elrohad. Fertőzési forrás a termés virágmaradványa, így ezek megsemmisítésével lehet védekezni a további fertőzés ellen.

Bár az uborka magas relatív páratartalmat kedvelő növény, ennek ellenére a légmozgást szellőztetéssel biztosítani kell. Védekezni kémiailag a már említett Amistarral lehet.

Bio megoldások

Goron Zsolt előszeretettel alkalmazza a Bora WP (2kg/ha dózis) mikrobiológiai termésnövelő készítményt. A termék a Beauveria bassiana hiperparazita gomba spóráit és micéliumait tartalmazza, amely kedvezőtlen feltételeket teremt a talajban károsító rovarok lárvái számára. Állítása szerint a készítmény hatékony az erőteljes növekedés biztosításában, így magasabb a terméspotenciál. Elősegíti a gyökér sérülésmentes növekedését, amivel nemcsak a kártevők ellen jelent prevenciót, hanem a kórokozó gombák és baktériumok fellépését is jól gátolja.

A növényházi termesztés előremutató technológiája a biológiai növényvédelem, ahol a kártevő fajok természetes ellenségeinek felszaporításával és növényházba történő betelepítésével védekeznek a kártevők ellen. Ám a gyakorlat azt mutatja, hogy a biológiai növényvédelemnek hajtatott uborka esetén nincs létjogosultsága. Bármelyik védekezési módszert is válasszuk, a legfontosabb a megelőzés. Ennek két alappillére az egészséges növényállomány biztosítása és az ellenálló fajta használata.

Közönséges takácsatka

A növényházi termesztés nagy előnye, hogy az időjárási tényezők kedvezőtlen hatását ki tudjuk zárni. Gyorsabb a növény fejlődése, nagyobb a termésbiztonság. Nagy légterű növényházakban kiegyenlítettebb a klíma, egyenletesebb a fényeloszlás. Sajnos a kedvező viszonyokat a kártevők és kórokozók is díjazzák.

 

Fonálférges uborka levelei

Kártevő/Kórokozó

Növényvédő szer

Hatóanyag

Dózis

Fonálféreg

Force 1,5 G

15 g/kg teflutrin

7–10 kg/ha

Nemathorin 10 G

10% fosztiazat

30 kg/ha

Vydate 10 L

100g/l oxamil

7–10l/ha

Üvegházi molytetű

Actara 25 WG

250 g/kg tiametoxam

20–40g/100 l

Admiral 10 EC

100 g/l piriproxifen

0,05%

Chess 50 WG

50% pimetrozin

0,05%

Sanmite 20 WP

20% piridaben

0,75–1,0 kg/ha

Közönséges

takácsatka

Nissorun 10 WP

10% hexitiazox

0,4 kg/ha

Sanmite 20 WP

20% piridaben

0,75–1,0 kg/ha

Vertimec 1,8 EC

1,8% abamektin

0,5–0,75 l/ha

Nyugati virágtripsz

Sumi-Alfa 5 EC

5% eszfenvalerát

0,3 l/ha

Vertimec 1,8 EC

1,8% abamektin

0,5–0,75 l/ha

Levéltetvek

Actara 25 WG

250 g/kg tiametoxam

10–20g/100 l

Chess 50 WG

50% pimetrozin

0,02%

Mospilan 20 SP

200g/kg acetamiprid

0,125 kg/ha

Peronoszpóra

Aliette 80 WG

80% foszetil-Al

1,3–1,5 kg/ha

Amistar

250 g/l azoxistrobin

0,5–0,75 l/ha

Bravo 500

500 g/l klórtalonil

2,5 l/ha

Botritisz

Amistar

250 g/l azoxistrobin

0,75 l/ha

Takarék

Megjelent az Agrár magazin júniusi száma
Megjelent az Agrár magazin júniusi száma