Készült: 2014. január 03. péntek

Az egyoldalú, évtizedeken át nem körültekintően végzett mechanikai talajművelés nemcsak munkaigényes és költséges, de rombolja is a talajt. Az elmúlt évtizedekben a szőlőtermesztésben is előtérbe kerültek az alternatív talajápolási módszerek, mint például a talajtakarás vagy a takarónövények.

Az alternatív talajápolási módszerek jelentősége nem hagyható figyelmen kívül konvencionális ültetvények esetén sem, hiszen a talajtermékenység megőrzésének sarokpontja. A mechanikai művelésmóddal párosuló, meredek lejtésű, hegy-völgy irányú sorvezetésű szőlőültetvényekben a talajerózió jelenti a termesztés egyik jelentős problémáját, ráadásul a területre hulló csapadékvíz tetemes része akadálytalanul folyik el a nagy lejtőszögű parcellákról. Eközben ahol kizárólag mechanikailag művelt a terület, ott júniustól szeptemberig negatív vízmérleggel számolhatunk (a párolgás és a növényi párologtatás összege meghaladja a csapadékmennyiséget). Bemutatjuk, hogyan őrizhetjük meg a szőlőkben a legtöbb vizet.

Talajtakarásos talajápolás

Előnye: A talajtakarásos technológiák (szalmatakarás, egyéb kaszálék, mulcs) alkalmazásával csökkenthető az erózió, megoldható a gyomszabályozás, és a talaj fedése a leszivárgó csapadékot sem engedi eltávozni. A Tokaj Oremus Pincészet területén például némely parcellán jó eredménnyel alkalmazzák a szalmatakarást.

Hátránya: Szalma- vagy egyéb mulcstakarás esetén számolnunk kell a beszerzés és a kijuttatás költségével, kézimunkaigényével és az esetleges talajtömörödés kialakulásával. Lejtős területen a leszórt növényi anyag fokozott csúszásveszélyt jelenthet a közlekedő dolgozók és gépek számára, megnőhet a rágcsálók betelepedésének veszélye, illetve szárazság idején tűzveszélyes is lehet. A szerves anyag lebomlásakor a mikrobák nitrogént vesznek fel, így bizonyos idő elteltével pentozánhatás kialakulására is számíthatunk.

Időszakos borítás takarónövényzettel

Előnye: A csapadékban szegényebb területeken a vízkonkurenciától függően az élő talajtakarók közül inkább az időszakosak alkalmazása ajánlott. Kiválóak ilyen célra a kalászos növények, melyeket kalászolás előtt levágnak és a talajba dolgoznak. A gabonafélék az erózió megfékezése szempontjából is alkalmas időszakos takarónövények. A sorközök rozzsal való bevetésének régi hagyománya van az Alföldön. A rozs bojtos gyökérzete megfelelően megköti a talajt, így segít kiküszöbölni az eróziót. Célszerű vetéskor pillangós fajokkal kombinálni (pl. bükköny). A Tokaj-Hétszőlő Zrt. területén is kulcskérdés az erózió elleni védekezés. Számukra a fent említett időszakos sorköztakaró növényállomány vált be leginkább: a tavaszi árpa és bükköny keverékével kifejezetten költséghatékony talajtakarást valósítanak meg. A keverék megbízhatóan kikel, és a száraz évjáratokban sem okoz jelentős vízkonkurenciát.

A takarónövények a talajba történő bedolgozást követően jelentősen megnövelik a talaj nitrogéntartalmát, lekaszálva pedig a gyökérzet továbbra is rögzíti a talajt, illetve lebomolva lazítja, humuszban is gazdagítja azt. Kaszálás után a növényállomány vízfelvétele is megszűnik. Mechanikai művelés esetén is érdemes őszre, télre sorközi növényállományt kialakítani, amit tavasszal bedolgozhatunk, így kevésbé degradálódik a talaj, jobb lesz a vízháztartása, és csekély tápanyag-kimosódással számolhatunk. Amennyiben megtartjuk az áttelelő gyomnövényeket a sorközökben, csökkenthetjük a tápanyagveszteséget és csapadékos időjárás esetén is könnyebben átjárható a terület.

Hátránya: Minden évben újra kell vetni a takarónövényzetet.

Több éves takarónövényzet

Előnye: jó sorköztakaró növényzettel biztosíthatjuk

-         a szőlőültetvény talajának termékenységét, jó szerkezetét

-         megfelelő tápanyagtartalmát

-         a természetes talajfolyamatok és a talajélet megőrzését

-         a szőlő megfelelő fejlődését, növekedését

-         a kívánt termésmennyiséget és minőséget

-         gazdagítjuk a terület ökoszisztémáját, mivel életteret és búvóhelyet biztosítunk a természetes élővilágnak.

Tartós takarónövényzet kialakításánál mindig szem előtt kell tartani a terület talajtani és klimatikus viszonyait, az ültetvény korát, a művelésmódot és a tőkekondíciót. Az elmúlt évtizedekben a fűfélék alkalmazása volt talán a leggyakoribb állandó talajtakaró megoldás. Hátránya azonban, hogy a fűfélék többsége sűrű gyökérszövedéket képez, amely alatt könnyebben alakul ki tömörödött talajréteg, amely a csapadék leszivárgását is korlátozza. A nyírással ráadásul folyamatos vízfelvételre sarkalljuk a növényeket.

Jellemző megoldás a helyi gyomflóra kaszálásával/mulcsozásával kialakított sorköztakaró is. Ennek sikerességéről megoszlanak a vélemények; valószínűleg azért, mivel a kialakuló növényzet összetételét meghatározza a terület környezetére jellemző növényflóra. Így akár invazív gyomok (pl. parlagfű, selyemkóró) is eluralkodhatnak a szőlőben, vagy épp ellenkezőleg, kialakulhat egy megfelelőnek mondható pl. lándzsás útifűből, cickafarkból, vadmurokból, csenkeszfélékből, bürökgémorrból stb. álló sorköztakaró (saját szőlőültetvényünk esetén ez a helyzet). Vetett, sok fajt tartalmazó növényállományok a vetés évében néhol gyomosak még, a második évre azonban szép, gyomokban szegény (bizonyos esetekben szinte gyommentes) állományt alkotnak. A magkeverékek sikeresen nyomták el a parlagfüvet is a például a Tringa Borpince (Szekszárd) területén, ahol a kontroll (kaszált sorközű) parcellákon jelentős volt a megjelenésük.

Előnyük: A sok fajt tartalmazó keverékek – különböző gyökeresedési mélységük miatt – eltérő szinteken lazítják a talajt, illetve párologtató felületük jóval alacsonyabb, mint a sportgyep jellegű állományoknak. Nem képeznek a sportgyepekre jellemző sekély, sűrű gyökérzetet, mely a csapadék leszivárgását korlátozná. Jelentős különbség továbbá, hogy a sokfajú növénytakarót hengerezéssel művelhetjük. Így nem okoz gondot az állomány magassága, és további hajtásnövekedés helyett virágot hoz, termést érlel a növény, vagyis kisebb lesz a vízfogyasztása. A lehengerelt biomassza pedig mulcsként védi a talajt a kiszáradástól.

Hátrányuk: Száraz helyeken, illetve aszályos, csapadékban szegény években a minden sorközbe vetett takarónövény-kultúra káros hatással lehet a szőlőre, elsősorban a termésmennyiségre, a vesszőtömegre és – különösen fehérborok esetében – a bor minőségére. Hazai klimatikus viszonyok mellett – ha erózióveszély miatt nem szükséges minden sorközbe vetnünk – a váltott sorközű takarónövényzet vetése a javasolt, így elkerülhető a víz- és tápanyagbeli konkurencia a szőlővel. A köztes sorokat mechanikailag kell művelni.

Évelő fajok alkalmazása során a telepítési költség magasabb, de a vetést, és így a talaj bolygatását nem kell rendszeresen, minden évben megismételni. Az állandó növénytakarás ízeltlábúaknak, kisemlősöknek, madaraknak biztosíthat egész évben búvó- és táplálkozó helyet. A legtöbb pincészet számára marketing szempontból sem elhanyagolható, ha virágzó növényekkel borított, gazdag élővilággal rendelkező sorközöket látnak a (bor-) turisták. Azokban a gazdaságokban azonban, ahol fokozott a kézimunkaerő alkalmazása, a bokáig-térdig érő növényzet, a méhek és más rovarok jelenléte kellemetlenné teheti a munkát.

Ideálisnak tekinthető azon gyepalkotókból álló keverék, amely

- a térségben honos,

- alacsony termetű,

- jó talajtakaró képességű,

- lehetőleg évelő és hosszan virágzó,

- a kereskedelmi forgalomban beszerezhető,

- szárazságtűrő,

- különböző gyökeresedési típusú, illetve gyökérmélységű fajokból áll.

Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) 2012 tavaszán a szőlészeti kívánalmak mellett természetvédelmi szempontokat is előtérbe helyező, hazai borvidékeink flórájához leginkább igazodó takarónövényzet-vizsgálatokba kezdett a Szekszárdi és a Tokaji borvidéken. A téma aktualitását is jelzi, hogy 2013 tavaszától további pincészetek (Bock, Csányi, Feind, Gere, Pántlika, Vylyan stb.) is csatlakoztak a kísérleti programhoz (www.biokutatas.hu). Az intézet célja egy olyan hazai magkeverék összeállítása, amely összhangban van a termesztéstechnológiával.

Természetesen nincs két egyforma borvidék, sőt dűlő sem. A legfontosabb, hogy mindig törekedjünk a természeti körülményeknek megfelelő talajművelésre és a humusztartalom megóvására. A mechanikai talajművelés során változtassuk a művelési mélységet, így kevésbé romlik a talajszerkezet, és a talaj vízháztartása is kedvezőbb lesz. Az ültetvényünk korának, kondíciójának és a klimatikus viszonyoknak megfelelően választhatunk időszakos vagy több éves talajtakaró növényzetet, ez utóbbit azonban legkorábban 2-4 éves ültetvények esetén alkalmazzuk. A természetvédelmi értékek megőrzése érdekében több éves talajtakarás esetén alkalmazzunk honos fajokból álló, fajgazdag magkeveréket.

 

Megjelent a Haszon Agrár magazin januári lapszáma
Megjelent a Haszon Agrár magazin januári lapszáma