Készült: 2011. január 20. csütörtök

A gyűjtést 1992-ben kezdtem, főként úgynevezett stabilmotorokkal. Ezek alapvető tartozéka egy lendkerék, és egy vagy több konkrét tevékenység gépesítését, gépi meghajtását szolgálták. Mára nyolc motor felújításával végeztem, és ugyanennyi várja, hogy újjá szülessen. Most éppen egy 51 éves Zetor K-25-ös felújításának végén járok” – mondja a jászkiséri Farkas László. Ahogy meséli, egy-egy korabeli műremek rendbetételéhez nagyjából egy évre van szüksége, hiszen nem átlagos felújításról, inkább restaurálásról van szó.

A gépek esetlegesen hiányzó alkatrészeit ugyanis eredeti darabokkal pótolja, vagy ha ez nem lehetséges, az eredetivel teljesen azonos darab legyártására kerül sor. Ráadásul még a fényezést is a korabeli színösszeállításnak megfelelően végzi el. Mindezt nem főmunkaidőben végzi, hiszen csak a napi szabadidő és a családi kassza terhére foglalkozhat hobbijával.


 

„Évente 10-12 kiállításon veszek részt, ehhez jönnek még a különböző programok, fesztiválok. Ilyenkor elkísér a család is. Én beöltözök korhű gépészruhába, feleségem és a három gyerek pedig a kornak megfelelő ruhákba bújik, és így tartunk bemutatót egy-egy régi szerkezet működéséről. Legutóbb például egy cséplőgépet indítottunk be. Általános meglepetést keltett, hogy egykor mekkora zajjal, porral járt ez a tevékenység.”

 

Mire a legbüszkébb a restaurátor? „Egyik kedvencem egy négylóerős, 2400 köbcentis Fairbanks egyhengeres benzines állómotor, amelyet 1909-ben gyártottak. Ennek teljes történetét ismerjük, tudjuk, hogy kik és mire használták. Ezt például a környéken vetették be vízátemelésre. Megható volt, amikor az egykori gépésznek megmutathattuk újjávarázsolt gépét…”

 

Farkas Lászlót tavaly nagy megtiszteltetés érte, hiszen kiállítóként vehetett részt az egyik legrangosabb európai „oldtimer” mezőgazdasági gépkiállításon, a hollandiai Eindhoven mellett. Itt ugyanis kiállítóként csak meghívásos alapon lehet megjelenni, ami kizárólag azoknak jár, akik valódi értéket, korhűen restaurált, kifogástalan műremeket tudnak felmutatni a nagyérdemű számára.

 

A mi kedvencünkről ezt meséli Farkas László: „Ez egy hétlovas, 1920-ból származó, cseh Lorenz. Érdekessége a nyitott hajtómű, olajteknője ugyanis nincs! Így jól látható, ahogy a hajtókar és a dugattyú kalimpál, és a sárgaréz olajozó is lenyűgöző látvány. Az akkoriban kedvelt csepegtető üzemanyag-ellátással 260-as percenkénti fordulatszámon dolgozott, egy 107 kilós lendkereket forgatva. Az összsúlya sem csekély: több mint tíz mázsa!...”
Ezen az 1959-es Zetor 25-K traktoron már második éve dolgozik Farkas László. Egy ócskavastelepen bukkant rá, épp akkor, amikor a hulladékvas ára a legmagasabb volt. Így súlyra sem volt olcsó, 140 ezret kértek érte… A jármű motorja 2080 köbcentis, kéthengeres dízel, teljesítménye pedig kb. 25 lóerő. Hihetetlenül hangzik, de olyan extrákkal rendelkezik (annak idején ezeket valóban extraként lehetett rendelni), mint a 2-szer 4 „gangos”, felezős váltómű, kardánkihajtás, sőt egy laposszíjas kihajtás is. A legérdekesebb, hogy megtalálható rajta a ma már elmaradhatatlan 3-pontos függesztés is. Ezen a gépen gyakorlatilag mindent javítani kellett, beleértve a váltó csoportkerekeit is, de most már csodaszép! A motor működik, csak az első futómű vár befejezésre. És akkor jöhetnek is a Jászapáti Tavaszindító Gazdanapok, itt szeretné bemutatni Farkas László a legújabb remekművét.

ZEtor 25-k

Valóságos kincsesbányára bukkantunk Jászkiséren Farkas Lászlónál, aki civilben autóelektronikával foglalkozik egy helyi szervizben. A mester életet lehel az 50–90 éves motorokba.

Benz-lorenz lokomobil

Ez a kisebbik két Lorenz közül (lásd másik oldal). A Benz-Lorenz lokomobil 1125 köbcentis, 3,5 lóerős. Nem önjáró, de vontatható volt a felhasználás helyére. Az 1920-as évekből származik, fordulatszáma már elérte a percenkénti 500-at. Jászapátiban használta egy bolgárkertész locsolásra. Aztán kint maradt a kertben, a diófa tövében, Farkas László a tengelyig a sárba süllyedve talált rá. Egyik érdekessége a lendkerékbe épített fordulatszám-stabilizátor, amely a terheléstől függően változó fordulatszámot érzékelve állította a karburátor pillangószelepét.

Slavia benzinmotor

A Hatz (lásd jobbra is) tengelycsonkja, amelyre a már ismertetett izzítás után felhelyezték a kurblit. Jól látszik a kézi indítókar, a sárgaréz üzemanyagcsap, a piros kupak alatt pedig a nívópálca található. A fémszínű kocka nem más, mint a Bosch korabeli olajszivattyúja.

A múlt század 30-as éveiben a Slavia volt a csehek FÉG-je – elsősorban fegyvergyártással foglalkozott. Ekkoriban készült ez a 800 köbcentis benzinmotor, amely mintegy 3-4 lóerőt teljesített. A réztábla felirata cseh nyelven arra figyelmeztetett, hogy fagy esetén a hűtővizet le kell engedni. Sajnos nem tették meg, így ennél a gépnél a fagykár volt a legkomolyabb. De azért valamire jó volt a tábla: alatta ugyanis megmaradt az eredeti festés színe, így újra originál piros lett a gép. Egy restaurátornak ilyen apró részletekre is ügyelnie kell… Az amúgy oldalszelepes motor érdekessége: nem klasszikus, le- és felszerelhető hengerfejjel készült, hanem úgynevezett zsákhengeres szerkezet. A felirat alatt található a kenőolaj betöltő nyílása. A kenést a szóróolajozás egy korai fajtája biztosította: a forgószerkezetek megfelelő kialakítása révén egy szedőkanál-szerű alkatrész belemerült az olajba, majd azt a megfelelő helyekre löttyintette. Megbízható konstrukció, mert a csapágyak szinte teljesen rendben voltak már a felújítás előtt is.

Hatz 1962-ből

1962-ben készült a Hatz kétütemű féldízel-motorja. Szelepek nincsenek, a tarajos kiképzésű dugattyú vezérelte a gázcserét. Ez az egyhengeres, ötlóerős erőgép egy ausztriai fűrésztelepről érkezett: Farkas László egyik ismerőse talált rá „lomizás” közben. Gondolta, érdekelni fogja a restaurátort. A konzerválást itt is a már ismert „olajos fűrészpor”-bevonat biztosította. A túlmelegedéstől párologtató vízhűtés védte, a kényszerolajozást pedig egy Bosch-olajozó végezte. Legérdekesebb része az indító szerkezet: az izzítógyertya elődjével, úgynevezett „szivarral” hozták működésbe. A szivar voltaképpen egy speciális anyagból készült gyutacs volt. Ezt meggyújtották, majd a kihajtott gyutacstartóba helyezték. Ma is jól működik – a gép általában egy kurblilökésre indul.

lORENZ: szelephimba

A képen a jobboldali motor szívószelepet vezérlő szelephimbája. A hengerszerű regulátor a megfelelő fordulatszámon kiiktatta a szívószelep működését, így a lendkerék hajtotta tovább a gépet. Így biztosították a 260-280 fordulat/perc üzemi fordulatszámot. A háttérben a nagyfeszültségű csappantyús gyújtómágnes dobozát láthatjuk.

Farkas László egyik kedvence, egy 1920-1930 között gyártott Kromeriz-Lorenz benzines stabilmotor. Gyártási száma: 899, 2660 köbcentis és 280/perc fordulatszámon 7-8 lóerő volt a teljesítménye. Ezt a benzines stabilmotort morzsoló-, cséplő- és fűrészgép, illetve más mezőgazdasági célgépek laposszíjas meghajtására tervezték. Korábban egy helyi épület-asztalosé volt, fűrészgépet és vastagsági gyalut hajtottak vele, egészen a negyvenes évek végéig. A villamosítás után aztán villanymotor váltotta le az öreg Lorenzet. Szerencsére időközben az addig nyitott színt zárt épületté alakították, így a motort egyben már nem lehetett kihozni, az évtizedekig ráhulló fűrészpor és faforgács pedig – felszívva a gépen lévő olajat – kiválóan konzerválta a gépmatuzsálemet. Más kérdés, hogy a restauráláshoz csak szétszedve lehetett kihozni…

Megjelent a Haszon Agrár magazin novemberi száma!
Megjelent a Haszon Agrár magazin novemberi száma!