Készült: 2018. február 14. szerda


Az idén 2018. január 24.- és 27. között megrendezett AgromashExpo és AgrárgépShow kiállításokon közel 350 kiállító vonultatta fel gépeit, mintegy 3000 különféle technikát, 7 pavilonban és két ideiglenes sátorban, valamint két szabadterületen összesen közel 40.000 m2-en. A két nagy tematikus kiállításhoz két kisebb, az ágazatok súlyához képest lényegesen szerényebb gépkínálattal, a „Magyar kert 2018” ill. a „Szőlészet és Pincészet” kiállítás is kapcsolódott.

A kiállítók között szinte minden olyan piaci szereplő megtalálható volt, amely, és aki számít a szakmában. A gépkereskedők a MEGFOSZ (Mezőgép és Eszközforgalmazók Országos Szövetsége) szervezésében, míg a hazai mezőgazdasági gépgyártók (összesen 32 kiállító) a MEGOSZ (Mezőgépgyártók Országos Szövetségének) szervezésében állították ki gépeiket, mindehhez a Hungexpo biztosította a keretfeltételeket. A kiállításra a nyitva tartás négy napja alatt rekord számú 46.500 látogató volt kíváncsi, amely azt mutatja, hogy az év első nagyszakmai kiállítása belopta magát az agrárszakemberek és a mezőgépgyártók szívébe. A kiállításon gyakran lehetett látni és hallani külföldieket, amelyek elsősorban a szomszédos országok nyelvén szlovák, szerb, horvát, szlovén, román, ukrán és német nyelven szólaltak meg. A kiállításon a szaksajtó is – köztük a Haszon Lapkiadó által kiadott Haszon Agrár szaklapunk – jelen volt, amely alkalmat adott az olvasókkal, valamint szakmai partnereinkkel (gépkereskedőkkel, gépgyártókkal és szolgáltatókkal stb.) találkozásra és gondolatok cseréjére. A kiállítást számos szakmai rendezvény (konferencia, fórumszínpadi rendezvény, szakmai találkozó stb.) is színesítette. A teljesség igénye nélkül érdemes kiemelni, a „Szántóföldi Szakmai Nap”-ot, Mi Terem a Neten? „Agrármarketing”, a „Magyar Mezőgépgyártás” a „Gazdák” és a „Termelők Szolgálatában”, valamint az „Arató-Cséplőgépek Fejlesztési Irányai” című konferenciákat és az „Adatalapú Döntések a Szántóföldön” című PREGA kerekasztal beszélgetést. Színesítette a kiállítási programokat a MEGFOSZ által szervezett „Legjobb Fiatal Mezőgépészek Országos Döntője”, valamint az AXIÁL rendezésében megtartott „Fiatal Gazda Party” is. A Fiatal MezőgépÉSZek döntőjébe az országos szakközépiskolák versenyében indult 38 csapatból 6 csapat került be, amelyek az AgrárgépShow keretében mérték össze tudásukat, nagy számú nézősereg előtt. A döntőt vívó csapatok közül a karcagi Szentannai Sámuel Szakközépiskola „Deere Service” csapata lett az első, megelőzve a második helyezett hajdúböszörményi Széchenyi István Mezőgazdasági- és Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola „V-KING”-ek csapatát, valamint a harmadik helyezett jánoshalmi Mezőgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskola „Zöldfülűek” csapatát. A győztesek gyárlátogatásra mehetnek Németországba, a Fendt és John Deere traktorgyárakba.

 

Vásári termékdíjasok

A kiállítás kiemelkedő újdonságait a vásárigazgatóság különféle díjak odaítélésével ismerte el. A termék versenyre benevezett 36 innováció közül kettőt Innovációs Nagydíjban, 13 Termékfejlesztési Különdíjba, 16 pedig Prémium oklevélben részesült. A Termékfejlesztési Innovációs pályázaton indult cégek között az AXIÁL kft. vehette át a legtöbb (4) díjat (Claas Auto Threshing kombájn automatika, a Fendt 211 V Vario ültetvénytraktor, a Manitou MLT 940 MLT 140 V + teleszkópos rakodó, és a Framest Regulator 4000 tárcsás borona). a KITE Zrt. két (John Deere 9RX4 traktor, KITE Start Liquid NP folyékony starter műtrágya) és a Fliegl Kft. is két (DPW 2100 bálaszállító pótkocsi, Fliegl Tracker jármű felismerő rendszer) díjat vehetett át. Hazai Termékfejlesztési nagydíjban részesült a farmgép Kft., Kertitox Revolution 3000 vontatott permetezője. Egy-egy Nemzetközi termékfejlesztési Díjat vihetett el az Agrotec Magyarország Kft., a Készenlét Zrt., a Valkon 2007 Kft. és a VERBIS kft. Prémium oklevelet 13 kiállító vehetett át újdonságnak számító terméke alapján.

 

Traktorújdonságok

Az AgromashExpo és AgrárgépShow keretében kiállító gépkereskedők, több traktorújdonságot is bemutattak. Az „Év Traktora 2018” európai címet elnyert traktorok közül a Valkon 2007 kft. standján látható volt a Szántóföldi és a Dizájn kategóriában is győztes Valtra T 254 Versu Smart Touch traktor, a „Special Traktor” kategóriát megnyerő Fendt 211 V Vario traktort pedig az AXIÁL állította ki. Mindkét traktor a Gépesítési kategóriában Nemzetközi Termékfejlesztési vásári díjban részesült. Sokan voltak kíváncsiak a KondCoop által kiállított 435 LE-s Mercedes motorral szerelt Kirovec K-743 típusú csuklós kormányzású nagytraktorra is, amely a kiállításon kerekes változatban szerepelt, de az őszi moszkvai mezőgazdasági kiállításon gumihevederes járószerkezettel is látható volt már.

 

 

A KIROVEC új EURO IV-es modellje a K-743 mintegy 435 lóerővel.

 

 

 

 

 

 

 

 

A traktorhoz a magyar kiállító, orosz PromAgro gyártmányú robusztus felépítésű nehéz talajművelő gépeket is kínált.

A 600 LE feletti csuklós kormányzású gumihevederes járószerkezetű kategóriában két óriástraktor is díszelgett a kiállításon. A Case IH 620 Quadtrac traktort az Agro Békés Kft., a John Deere 620 RX traktort pedig a KITE Zrt. állította ki. A nehéz univerzális traktorokat képviselte az Austro Diesel standján a 405 LE-s maximális teljesítményű, fokozat nélküli sebességváltóval szerelt Massey Ferguson 8740 Dyna VT, a Dorker Kft. kiállításán a 336 LE-s Deutz-Fahr 9340 TTV, a Vektor-Holding Kft. standján a 370 LE-s Versatile 335 traktor. A KITE Zrt. valamennyi traktorkategóriába felvonultatott traktorokat a teljes „F” pavilont megtöltő kiállításon, ez utóbbi kategóriában a legújabb fejlesztésű 435 LE-s max. teljesítményű motorral szerelt John Deere 8400 R modellel szerepelt. Az ugyancsak egy egész „D” pavilont megtöltő AXIÁL kiállítás traktor újdonságai között láthatta a szakmai közönség a Fendt legújabb fejlesztésű, elsőként tavaly ősszel az Agritechnica-n bemutatott gumihevederes 646 LE-s Fendt 1165 MT traktort. Mellette vonult fel a 420 LE-s MAN motorral szerelt Fendt 1042 S4 Vario kerekes traktor, az 1000-es széria középső tagja. Az AXIÁL elhozta a kiállításra, a Claas traktorok legújabb fejlesztésű csúcsmodelljét 400 LE-s Arion 950 CEBIS traktort fokozat nélküli sebességváltóval.  Az Agrotec Magyarország Kft. kiállításán a New Holland T8-as nehéz univerzális széria, több köztük a 400 LE feletti motorteljesítményű változat és a csuklós kormányzású T9-es széria új FPT Cursor motorokkal szerelt tagjai közül lehetett látni újdonságokat, de a kisebb teljesítménykategóriák (T7, T6, T4) egyes modelljei is láthatók voltak. Új forgalmazónál az Invest Kft. standján voltak láthatók a legújabb McCormick traktorok, az X4-es sorozatból az X4.50-4T 4i kisteljesítményű könnyű univerzális traktor, a farmmindenes kategóriából az X6.430 Power Plus modell és a nehéz univerzális szériákból a 225 LE-s X67.690 prémium T4i modell. A Kubota márkát forgalmazó Két Kata Kft is több Kubota traktorral vonult fel a kiállításra, amelyek mögé narancssárga színű Kubota munkagépeket (eke, műtrágyaszóró stb.) kapcsoltak. Ez a korábbi Kverneland modellek átkeresztelésével és átszínezésével születtek. A Kubota traktorok új M7-es szériáiból a max. 130 LE motorteljesítményű M7.131 típus volt látható. A Zetor West Hungary kft. valamennyi Zetor traktorcsalád egy-egy modelljét állította ki, közöttük a Forterra FHSX 140-es, 136 LE-s modellt, amelyre a közelmúltban 6000 db-os szállítási szerződést kötöttek az orosz KEMP vállalkozással. A Belarus Traktor Kft. szintén ízelítőt adott az MTZ/Belarus traktorok széles teljesítmény (36-228 LE közötti) és típusválasztékából, köztük egy Perkins motoros és egy gyárilag átalakított MMZ motoros SCR katalizátoros modelleket is kiállítottak. Újdonságnak számított a standjukon a MTZ 622 AGROPANNONKA 65 LE-s modell, amelyet a kisüzemeknek szánnak. A traktor többféle (MMZ Belorus, Lombardini és Yanmar) motorral is készül, szinkronizált sebességváltója 16 előre és 8 hátra fokozattal rendelkezik. Újdonság volt, hogy a Belarusz Tractor Kft. az oroszországi Permben gyártott Navigator márkájú munkagépeket is kínált a traktoraihoz. A Városkert Kft. (az Iseki traktorok forgalmazója) a japán kistraktorok több modelljét is bemutatta a kiállításon. Ezek között volt a látható a TH 4005 széria több 30-40 LE közötti teljesítményű modellje, valamint a TLE kompakt széria egyes modelljei.

 

Magajáró munkagépek

A kiállított gabona arató-cséplőgépek között a jól ismert és bevált modelleket lehetett látni a kiállításon, kivételt képez a KITE által kiállított John Deere új S700-as szériája, amely az S600-asokat váltja. Az axiálrotoros cséplő-magleválasztó rotoros JD kombájncsalád öttagú, a motorteljesítményük 387 és 625 LE között változik, nagyobb a teljesítményük és magas fokon automatizált az üzemeltetésük. A teleszkópos rakodókból is nagy volt a választék a kiállításon, köztük több új modell is látható volt. A Magyarországon legtöbbet eladott Manitou MLT plusszos modellekből több is bemutatkozott az AXIÁL pavilonban. Ezek az egyik leguniverzálisabb 3-4 tonna emelőképességű 6-9 m emelési magasságú rakodók a piacon. Közülük az MLT 940-es modell Nemzetközi termékfejlesztési díjban is részesült. Szintén az AXIÁL kiállításán voltak láthatók a Claas legújabb a Liebherr céggel kooperációban gyártott Scorpion 6000 és 7000-es teleszkópos rakodók új modelljei is. A KITE pavilonban a JCB teleszkóposok mutatkoztak be, köztük a JCB 536-70 Agri és a JCB 533-95 modellek. Az MCI standján a legújabb Merlo modellek voltak láthatók, amelyek között a TF 33.7/115 Compact és a TF 42.7 TT/140 Turbofarmer modellek voltak a középpontban. A Valkon az általa forgalmazott Kramer teleszkópos rakodókból (KT 557; KT 559) adott ízelítőt. Az Auditker elhozta a kiállításra a Weidemann 1160e Hoftrac elektromos meghajtású, kompakt kisrakodóját. A VERBIS Kft. is kiállította az általa képviselt finn AVANT kisrakodók E6-os elektromos meghajtású változatát, amely szintén „Termékfejlesztési” díjat kapott. Magajáró permetezőkből is nagy volt a választék a kiállításon, amelyek között több modern felépítésű korszerű gép is bemutatkozott. Ezek közé tartozik a precíziós gazdálkodásban is jól használható, a Starz Agrotechnik Kft. által forgalmazott Damman Trac DT 2000H S4 Higlander legújabb MTU motorral szerelt típusa, KITE Zrt. által forgalmazott 300 LE-s Cummin motorral rendelkező Hagie STS 12 hasmagasságú,  ill. a John Deere R 4038 magajáró permetezők, valamint az AXIÁL Kft. által kínált szintezős alvázú Agrifac Condor 4000 és Berthond Raptor 4200 permetezők, ill. a Szegana Kft. standján látott nagy hasmagasságú 215 LE-s 4000 literes Caffini Striker X54 modell.

 

Talajművelő- és vetőgépek

A felhasználók körében a még mindig a forgatásos talajművelés fontosságát jelzi, hogy több új fejlesztésű váltvaforgató ekével is lehetett találkozni a kiállításon. A Vogel & Noot Mosonmagyaróvári Gépgyárát megvásárló Amazone a Mosonmagyaróváron gyártott 4 és 6 vasú Cayros típusú M és X függesztett eke modelljeiből adott ízelítőt, amelyeknél a fogásszélesség mindenesetben, mechanikusan fokozatokban, vagy hidraulikusan fokozatmenetesen változtatható. Kverneland kiállításán, amely szintén profi ekegyártónak számít B/E és L modellekből lehetett látni új típusokat. Az AXIÁL az általa forgalmazott francia Gregoire Besson talajművelőgépgyár nagy munkaszélességű S szériájú ekéknek az új képviselőit mutatta be. A KITE-nél a Gregoire Besson holdinghoz tartozó Németországban gyártott új Rabe Kormorán és Albatros ekéket lehetett látni. A Lemken kiállításán az 5 és 9 ekefej közötti kivitelben készülő Diamant 11.V váltvaforgató, változtatható fogásszélességű OF szabályzóval szerelt barázdában és tarlón járó traktorokkal is vontatható, OptiLine rendszerű traktor vonóerő növelővel felszerelt eke volt az újdonság. Korszerű hatvasú váltvaforgató ekével lehetett találkozni a Quivogne Magyarország Kft. standján is. Különleges masszív és robusztus olasz gyártmányú ER.MO mélyszántó- és rigolekéket állított ki a nagykőrösi Pap-Agro Kft. A hidropneumatikus ekefej biztosítású, hidraulikus fogásszélesség állítású Vari Evolution 155 (5 ekefejes váltvaforgató) típus a 180-200 LE-s traktorokhoz illeszkedik. Az FS.1/1 egy vasú váltva forgató rigolekéjük pedig 80-90 cm mélyen képes átforgatni a talajt. A forgatásnélküli mulcskezelő alap talajművelés gépeknek igen széles kínálatával lehetett találkozni a kiállításon, közöttük több új, vagy továbbfejlesztett típussal is. A Väderstad standján a Ferox 500-900 könnyű és a Cultus 300-400, valamint az Opus 400-700 nehéz tarlóhántó mulcskultivátorok egyes modelljei számítottak újdonságnak. Az Amazone kiállításán a Certox 2TX és a Cenius 2TX Speciál mulcskultivátorok, valamint a Ceus 2T kombinált mulcskultivátor számított újdonságnak. A KITE-nél a Köckerling Vector nehéz mulcskultivátor és a Rebell kompakttárcsás borona, valamint a Rabe Combi Bird lazítós tárcsa vonzotta a látogatókat. Az AXIÁL kiállításán az új Horsch Terrana GX 4,3/5,3/6,4-es, valamint az FM/FX és FT 3/4/5/6, ill. a Cruiser 5/6 és 10 XL könnyű mulcskultivátorok számítottak újdonságnak. Ugyancsak ebbe a kategóriába sorolható be a Kuhn új Prolander 6000-es szántóföldi kultivátora.

 

A Lemken a Karat 9-es továbbfejlesztett nehéz kultivátorát állította ki, amely hatféle lazítókapával szerelhető fel és automata kapabiztosítóval rendelkezik. Ugyancsak ide tartozik, a hazai Termékfejlesztési díjban részesült Framest Regular 4000 középnehéz kompakt tárcsás borona is. Hazai fejlesztésű száraprító hengerekkel felszerelt SMK 3 Mulcsmester középnehéz mulcskultivátort láthatott a szakmai közönség, a téti Sokoro Kft standján. Kuriózumnak számítottak a kiállításon a Kirovec K-743 orosz nagytraktorhoz ajánlott orosz PromAgro gyártmányú Domináta kompakttárcsás tarlóművelők és a Gránit robusztus nehéz mulcskultivátorok, amelyek különböző (3,6-7,2 m között) munkaszélességben érhetők el. Több kiállító is bemutatott magágykészítő gépet is. A Hankiker a Kongskilde Vibromaster 3055 3 méter munkaszélességű 80 LE-s traktorokkal is vontatható, S-kapás magágykészítőt állította ki. A KITE kínálatában a Rabe Sturmvogel 4500 L és a Kongskilde Germinator 6000 SP finommagágy-készítők szerepeltek. A hazai Kühne Mezőgazdasági Gépgyár a Profi 6000-es 6 méteres magágykészítő gépét hozta el a kiállításra. Különlegességnek számított a Belorus Traktor kft. által kiállított orosz gyártmányú KPM-8, 8 méteres magágykészítő a 140-150 LE-s traktorokhoz. Ugyancsak ritkaságnak számít a magyar piacon az olasz Alpego Rotadent DinaX-600 Twin Force forgóboronája, amely 300 LE feletti traktorokkal üzemeltetve extra finommagágy-készítésére alkalmas. A központi magtartályos pneumatikus, sűrűsoros  gabonavetőgépekből szinte dömping volt látható a kiállításon. Ide sorolható az Amazone Cirrus 6003-2 kombinált vetőaggregátja, a Bednar 00 3000 L 24 sűrű soros vetőkombinációja, a Horsch Serto 10 vetőgépe és Pronto 6DC vetőaggregátja a Kverneland U-drill 6000-es kombinált gépe, a Köckerling VITU 600-as nehéztalajokra való gabonavetője, a szlovák Pneusej 450 36 soros függesztett és 48 soros 600-as könnyű gabonavetője, ill. a Väderstad minden talajtípusra alkalmas Spirit 600S magágykészítő-vető kombinációja. Közös jellemzőjük az elektromos meghajtású magadagoló, nagy sebességű, széles magmennyiséggel történő pontos vetés. Az elektromos meghajtású vetőelemekből felépülő nagy sebességű vetésre alkalmas széles sortávú szemenként vető gépekből is bőséges volt a választék. Különleges megoldásokat vonultatott fel a központi magtartályos szívó-nyomó levegővel dolgozó két vető tárcsás ikersoros mátrixba is vetni képes Lemken Azurit 8, 16 km/h sebességgel is vetni képes vetőgép, vagy KITE által forgalmazott John Deere 1775 NT Exactemarge elektromos meghajtású, elektromos meghajtású ferdetárcsás magadagolású, kefés-szalagos magszállítású és automatikus vetési mélységszabályozású vetőelemekkel rendelkező, központi magtartályos szemenként vetőgép. A Kverneland Optima SX 8 robusztus vetőcsoroszlya kocsikkal készülővetőgépe is elektromos hajtással és új fejlesztésű szívó-nyomó levegős magadagolóval dolgozik. Az AXIÁL által kiállított Monosem NG Plus M/E 6 soros elektromos meghajtású vetőgépe a nagyfokú univerzalitásával tűnik ki a többiek közül. A Väderstad Tempo V függesztett 6/7/8/9/10/11/12 soros változatban 45 és 80 cm közötti sortávolságok mellett használható nagypontosságú vetőgépe FH 2200 frontfüggesztésű sorműtrágyázóval kombinálható. A Vektor Holding Kft. által bemutatott ma.ag Precisca PXL 7 F6 Vario szemenként vetőgépe teleszkópos gerendellyel készül (mint a Monosem vetőgép) és 45 és 75,6 cm közötti sortávolságokra állítható be.

 

Vontatott permetezők

A vontatott kis- és nagy teljesítményű permetezőgépeknek is széles kínálatával lehetett találkozni a kiállításon. A korszerű nagy tartálytérfogatú és széles szórókerettel rendelkező gépek közös tulajdonsága a nagyfokú automatizálás, a pontos szabályozható kijuttatás, a traktornyomban járás, a szakaszolható szórókeret működtetés és helyspecifikus precíziós kijuttatás. Erre képes a hazai Farmgép Kft. által bemutatott Hazai Termékfejlesztési (Vásári) Nagydíjban részesített Kertitox Revolution 3000-es permetező, a Lemken Primus 10, 4000 literes tartállyal szerelt és kétkörös folyadékrendszerrel rendelkező állandó folyadékáramlású permetezője, az Amazone UX 4201 Super 4600 literes szinte mindent tudó gépe, a Kuhn Metris 4102 S alumínium szórókerettel rendelkező korszerű 4000 literes permetezője, a Kverneland iXtrac C 4000 literes Boom Guide ProActive szórókerettel szerelt IsoMatch GeoControll vezérlésű permetezője, valamint a KITE kiállításán volt látható a John Deere 740i 4000 literes tartályú intelligens Boom Trac szórókeret vezérlésű és Section Controllal is rendelkező gépe. A kiállításon ezeken kívül is még számos érdekes gépkonstrukció volt látható, de terjedelmi okokból ezektől el kellett tekintenünk.

Dr.Hajdú József

 

Takarék

Megjelent az Agrár magazin júniusi száma
Megjelent az Agrár magazin júniusi száma