Készült: 2017. november 30. csütörtök

A lezárt és feldolgozott tranzakciók alapján 2016-ban folytatódott az áremelkedés a termőföldpiacon. A földterületek értéke átlagosan 11,2 százalékkal haladta meg a 2015. évi szintet, így egy hektár szántó országos átlagban 1,22 millió forintot ért. A Takarék Csoport adatai szerint az elmúlt öt évben megduplázódtak a földárak. A mezőgazdasági termeléssel elérhető jövedelmeket figyelembe vevő modell alapján az árszint azonban még nem túlzott. A TAKARÉK Termőföldindex elemzése szerint 2,5 millió forint/hektár körül van az a szint, ami felett egy átlagos adottságú hazai földnél már megkérdőjelezhető a cash-flow alapú megtérülés. Mivel az FHB Bank a Takarék Csoport tagjaként működik, idén már a Takarék Agrár Igazgatóság szakértőivel közösen elkészített TAKARÉK Termőföldindex jelenik meg.

1. TAKARÉK Termőföldindex – Ismét gyorsult az árnövekedés a földpiacon

A TAKARÉK Termőföldindex 2016-ben ismét áremelkedést mutatott, a drágulás gyorsult az előző évhez képest, bár elmaradt a 2012-2014 közötti időszaktól. Első ránézésre meglepőnek tűnik a növekedés ismételten nagyobb üteme, mivel a földforgalmi törvény 2014 közepi bevezetése után erőteljesen visszaesett a forgalom.

A TAKARÉK Termőföldindex értéke 2016-ra 180,5-re emelkedett az egy évvel korábbi 162,4-es szintről, míg a fogyasztói árindexszel deflált index érték 147,7-re a korábbi 133,4-ről. A TAKARÉK Termőföldindex ismét intenzívebben növekedett, azok után, hogy 2015-ben az előző évek kétszámjegyű drágulása egyszámjegyűre csökkent (1. ábra).

A TAKARÉK Termőföldindex számait 2008-ig visszamenőleg felülvizsgáltuk, és az indexszámok bázisául a 2008-as évet választottuk.

A földterületek értéke nominálisan ismét két számjeggyel gyarapodott 2016-ban, az árak 11,2 százalékkal emelkedtek, míg 2015-ben 9,9 százalékos drágulásra került sor. Az 2016-os eredmény ugyanakkor nem érte el a tulajdonszerzés szigorítása előtti bővülés mértékét: 2012 és 2014 között 12,4 és 15,6 százalék közötti növekedés volt jellemző. Reálértéken 10,7 százalékkal értek többet a földterületek 2016-ban, mint egy évvel korábban. Ez ugyan szintén elmaradt a 2013-as és 2014-estől, de túlszárnyalta a 2015-ös év mellett a 2012-est is. Annak ellenére tehát, hogy a tulajdonszerzés szigorítása miatt stagnáló árakra lehetett számítani, már második éve emelkednek az árak.

Azok elmúlt két évi jelentős növekedése, illetve a drágulás mértékének gyorsulása azért meglepő, mert a 2016-os év emelkedése már csak viszonylag kevéssel maradt el a 2012-es és 2014-es évekétől, miközben akkor az árdinamikában jelentős szerepet játszott az új földforgalmi törvény bevezetése előtti felfokozott vásárlói hangulat. A 2015-2016-os áremelkedés ráadásul kimondottan magasnak tekinthető, ha a 2012 előtti időszakra tekintünk vissza. Ez véleményünk szerint a Földet a gazdáknak! programnak és az ehhez kapcsolódó kedvező finanszírozási lehetőségeknek tudható be. A program adásvételi tranzakciói még nem zárultak le teljes mértékben, ezért az az idei Termőföldindexünkben sem szerepel. Előzetes számításaink szerint azonban további áremelkedés következett be, a 185 ezer hektárnyi tranzakció országos átlagára 1,4 millió forint/hektár volt.

1. ábra. TAKARÉK Termőföldindex – nominálisan és a fogyasztói árindexszel deflálva (Forrás: TAKARÉK Termőföldindex)

A szántók áralakulása

A szántók átlagára 2016-ban tovább nőtt, átlagosan 1218 ezer forintot kellett fizetni egy hektárnyi szántóterületért az országban. Az árak 12 százalékkal emelkedtek, ami ugyan elmaradt a 2012-2014 közötti drágulás mértékétől, de meghaladta a 2015-öst.

Az árak 2016-ban az ország összes régiójában ismét emelkedtek, a legjobban a Nyugat-Dunántúlon, ahol átlagban 23,4 százalékkal többért cseréltek gazdát a területek, mint az előző év azonos időszakában. Ettől jelentősen elmaradt az árnövekedés a Közép-Dunántúlon és a Dél-Alföldön, de azok még így is 14,1 illetve 13,8 százalékot tettek ki, míg a Dél-Dunántúlon 12 százalék volt a drágulás. A többi régió esetében az országos átlagnál kisebb arányban nőttek az árak a tranzakciók során.

 

1. térkép. A szántóföldek átlagárai 2016-ban Magyarország egyes megyéiben (Forrás: TAKARÉK Termőföldindex)

A növekedés dinamikájának földrajzi megoszlásától eltértek a csúcsárak: a legtöbbet az Észak-Alföldön kellett fizetni a szántóterületekért 2016-ban, de a Nyugat-Dunántúl is megelőzte a 2015 előtt hosszú ideig a legdrágábbnak számító Közép-Magyarország régiót. A legolcsóbban tavaly továbbra is Észak-Magyarországon lehetett szántóterülethez jutni, ahol az árak nem érték el a 750 ezer forintot (1. térkép).

Művelési ágak szerinti folyamatok

 

Az összes művelési ágat a növekedés jellemezte 2016-ban (2. ábra). A legjobban a gyepek, a rétek és a legelők drágultak, amelyek 14,4 százalékkal többért keltek el 2016-ban, mint 2015-ben. Az árnövekedésben a második helyen a korábban részletezett szántóterületek álltak, míg a harmadik legjelentősebb mértékű drágulást a gyümölcsösök mutatták, melyek 10,8 százalékkal magasabb tranzakciós áron cseréltek gazdát 2016-ban, mint egy évvel korábban. A legkisebb különbség az erdő és a szőlő 2016-os és 2015-ös átlagos eladási árai között volt.

 

2. ábra: Művelési ágak szerinti áralakulás 2007 és 2016 között (Forrás: TAKARÉK Termőföldindex)

A régiós, illetve termelési ágankénti bontásban vizsgálva azt mondhatjuk, hogy az Észak-Magyarország régióban elsősorban a szőlőbirtokok értéke magas, a közel 1,4 millió forint hektáronként a negyedik legmagasabb az országban. A dunántúli régiók mindegyikében szintén a szőlőbirtokok számítanak a legértékesebbeknek, közülük is csúcstartóak a Közép-Dunántúlon 2,3 millió forint/hektár áron értékesített területek. Az alföldi régiókban a gyümölcsösök a legértékesebb földtípusok, a második helyen a szántóföldek állnak. Közép-Magyarországon pedig a meglehetősen értékes (közel 1,5 millió forint/hektár) gyümölcsösök mellett kiemelkedőek a több mint 1,3 millió forint/hektár áron gazdát cserélt gyep/rét/legelő besorolású ingatlanok, amelyek ugyanennek a kategóriának az országosan körülbelül 800 ezer forint/hektáros áránál mintegy 63 százalékkal drágábbak.

3. Partnereinknek

A TAKARÉK Csoport tagjaként működő TAKARÉK Agrár Igazgatóság szakértői a hazai termőfölddel kapcsolatos banki és értékbecslői szaktudás legjavát nyújtják partnereinknek, ügyfeleinknek. Szolgáltatásainkkal továbbra is állunk rendelkezésére a gazdáknak, lakossági és vállalati ügyfeleinknek, állami és piaci megrendelőinknek!

A TAKARÉK Agrár Igazgatóság és az FHB Bank munkatársai készséggel állnak a mezőgazdasági partnerek rendelkezésére a Takarék Csoport országos hálózatán keresztül.

A TAKARÉK Termőföldindex bővebb elemzéseit, további részleteit az Ügyfeleinkre szabott speciális ajánlatainkban kínáljuk.

További ingatlannal kapcsolatos kérdésekben is készséggel állunk rendelkezésükre:

 

Molnár Zsolt

főosztályvezető

FHB Jelzálogbank Nyrt.

Telefon: +36 (1) 452-9208

Fax: +36 (1) 329-0986

Mobil: +36 (30) 748-3913

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Incze Zsombor

FHB Index projektvezető

FHB Jelzálogbank Nyrt.

Mobil: +36 (30) 771-2135

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 

 

 

 

Sajtókapcsolat: Kappéter Béla

FHB Jelzálogbank Nyrt.

Telefon: +36 (1) 452-8578

Mobil: +36 (30) 4567-635

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 

 

         

 

TAKARÉK Termőföldindex 2017

 

 

URL: www.fhbindex.hu

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 

 

 

Az

 

a TAKARÉK  Index kizárólagos kutatási partnere.